Nyárköszöntő futóverseny a Zselici Csillagparkban

A nevező sportolók három táv közül választhatnak: a futással még csak ismerkedők a 3,8 km-es bátorító távval próbálkozhatnak, az edzettebbek 10 kilométeren mérettethetik meg magukat, továbbá lehetőség lesz a félmaratoni táv (21 km) teljesítésére is.

A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. és a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület kilencedik alkalommal hirdeti meg futóversenyét a Zselici Csillagpark festői erdőrengetegének útjain 2025. május 31-én.



Fotó: Szigeti Edit, Máhr Attila

A résztvevőknek négy ponton biztosítanak majd frissítőket, továbbá minden nevező kap értékes rajtcsomagot és befutó érmet is. Az egyes kategóriák helyezettjei pedig izgalmas ajándékokért küzdhetnek. A korábbi évekhez képest változás, hogy idén valamennyi rajtszám részt vesz egy sorsoláson, ahol további 3 ajándék is gazdára lel.

 

A megfáradt futókat vadpörkölt és langalló is várja a célban a Ropolyi pihenőhelyen.

A kísérőknek, szurkolóknak a versenyközponttól mindössze 1,5 kilométerre lévő Zselici Csillagvizsgálóban érdekes csillagászati programokkal készülnek. A korábbi években a csodálatos időjárás lehetővé tette a piknikezést és a napozást, valamint a kirándulást, az erdői kincseinek felfedezését – a május végi dátum miatt reményeink szerint erre az idei évben is lesz lehetőség.


Fotó: Szigeti Edit, Máhr Attila

A SEFAG Zrt. célja, hogy a rendezvényen keresztül hívja fel a figyelmet az erdészek értékteremtő munkájára, a természet törékenységére és annak védelmével kapcsolatos egyéni felelősségre, továbbá törekszik a somogyi erdő és azon keresztül a természet szépségeinek a bemutatására is.

A nevezéssel és a program részleteivel kapcsolatban további információ található a Zselici Csillagpark honlapján és a verseny napjáig újabb és újabb részleteket olvashatnak a SEFAG Zrt. Facebook oldalán is.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.