Érkezik az Art and Antique

Az Art and Antique Budapest 2025-ben 40 galériával és több ezer műtárggyal várja a látogatókat a Bálnában. A festmények mellett értékes bútorok, ékszerek, fegyverek, könyvek, szobrok és szőnyegek is szerepelnek az exkluzív kínálatban. 

 

Az Art and Antique immáron hetedik éve számít a hazai művészeti szcéna egyik legjelentősebb seregszemléjének, ahol a hazai top galériák mutatják be és kínálják eladásra legizgalmasabb műtárgyaikat. Az Art and Antique küldetése, hogy az igényes vásárló a pár tízezres tételektől a százmilliós műkincsekig megismerhesse a hazai művészeti piacot.

Idén minden eddiginél nagyobb területen, az eddigieknél is színesebb kínálattal nyit meg az Art and Antique február 6-án a Bálnában.

Az eseménysorozatot negyed évszázaddal ezelőtt, Antik Enteriőr néven indította útjára Tausz Ádám. A rendezvény azóta is lehetőséget teremt arra, hogy a hazai galériák, művészek, a gyűjtők és a laikus érdeklődők is találkozhassanak egymással.


Fotó: Art and Antique

„Nagyon más volt a piac a ‘90-es években, a lényeg azonban nem változott: bemutatjuk a mindenkori trendeket és lélegzetelállító műtárgyakat hozunk el a közönségnek és a szakmának. Ezek a klasszikus és kortárs tárgyak szemet gyönyörködtetnek, izgalmas történetük van, vagy éppen betekintést nyújtanak a képzőművészet jövőjébe. Büszkék vagyunk arra, hogy a kultúráért rajongó közönség minden évben izgatottan várja ezt a négy napot, a szakma pedig igazodási pontnak tekinti az Art and Antique-ot” – mondta el Tausz Ádám főszervező. 

A rendezvényen mindenki talál olyasmit, ami felkelti az érdeklődését: a festmények mellett szobrok, installációk, gyönyörű ékszerek, értékes bútorok és szőnyegek, antik könyvritkaságok, kéziratok, valamint keleti dísztárgyak és fegyverek várják a látogatókat, vásárlókat és gyűjtőket.   

Az Art and Antique vásáron idén részt vevő galériák:

acb Galéria, ARTCORE Art & Design, Ar2day Gallery, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Bernabo Art Furniture, Budapest Poster Galéria, Csók István Galéria, Dávid Galéria, Deák Erika Galéria, Einspach & Czapolai Fine Art, Erdész Galéria, Faur Zsófi Galéria, Földvári Books, HEART & CHERRY, Inda galéria, K Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kilim Szőnyeg, Kisterem Galéria, Központi Antikvárium, Moró Antik, NACO, Nagyházi Aukciósház, NÁSFA Antik Galéria, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves Kor-Társ Galéria, November Galéria, Opera Antikvitás, Orgona 22 Galéria, Passage Galéria, Pro-Art Frame, Random Galéria, Szikra Galéria, The Space Gallery, TOBE Gallery & TOBE Project, Várfok Galéria, Viltin Galéria, Vintage Galéria, Woodelier, WOP Galéria Budapest


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.