Frissítve: Július 1-től nálunk is EU-s zöld útlevél

Július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Közölte, a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül.

Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén.

A tárcavezető az enyhítésekkel kapcsolatban még elmondta: a közúti határátkelőhelyeken a normális rend a legtöbb helyen visszaállt, a belső schengeni határokon Szlovéniába, Szlovákiába, Ausztriába megszűnik a határellenőrzés. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egészségügyi ellenőrzés már nem lesz, Ukrajna esetében pedig maradnak az eddigi szabályok - ismertette. Úgy összegzett: a legnépszerűbb nyári nyaralóhelyekre korlátozás nélkül lehet majd utazni. Mint mondta, az országok egy része a tavaly nyári magyar szabályozást alkalmazza, besorolva a különböző országokból érkezőket, és mivel Magyarországot az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) az alacsony átfertőzöttség miatt a zöld zónába sorolta a napokban, sok ország enyhít a beutazási korlátozásokon hazánkból.

Arra a felvetésre, hogy fogják-e azokat kompenzálni, akik Szputnyik oltást kaptak és csak PCR-teszt készítése esetén utazhatnak külföldre úgy válaszolt: nem helyes a kompenzáció szót használni, mert akit ezzel a vakcinával beoltottak, védetté vált a koronavírus ellen. Ugyanakkor a miniszter túl korainak tartotta a kérdést, szerinte meg kell várni július 1-jét, az uniós vakcinaigazolvány elindulását. Úgy fogalmazott: nagy akadálya az utazásnak a Szputnyikkal sem lesz. Azt remélik, hogy sok európai ország eleve mindenkit be fog engedni, ebbe az irányba haladnak a dél-európai országok.

Gulyás azt is elmondta, hogy a második oltást be nem adatók védettségi igazolványának érvénytelenítése a QR-kódból állapítható meg, viszont uniós zöldkártyát csak az kaphat, akinek a második oltása is megvan.

 

Gulyás Gergely közölte: a védettségi igazolvány használatát fenntartják tömegrendezvények esetén, ilyenek a sportrendezvények, koncertek, fesztiválok és az éjszakai zenés szórakozóhelyek rendezvényei.

Forrás: MTI


Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.
Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt

Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt  

Türelmet és megértést kérnek a látogatóktól.
Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon

Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon 

Nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok.
Több ezer műtárgyat állítanak ki Balatonfüreden

Több ezer műtárgyat állítanak ki Balatonfüreden 

Július végén nyit a Füred Art Week rendezvény.
Jön a Balaton-átevezés

Jön a Balaton-átevezés 

Június 27-én immár kilencedik alkalommal rendezik meg a MOL Balaton-Átevezést.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.