Informatív körséta az Utazás Kiállításon

Az Utazás Kiállítás hivatalos megnyitója után VIP körsétára invitálták a meghívott szakmai vendégeket.

Ebből az alkalomból több helyen megálltak, többek között Szlovákia és Algéria standján is, ahol rövid tájékoztatást, és ízes hazai falatokat is kaptak a kiállítóktól.

A leghosszabban a Budapest standnál időztek, ahol a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ házigazda városként egy 400 m2-es interaktív élményeket kínáló standot épített fel Budapest Európa Sportfővárosa cím okán. Az idei évi kiemelt sportprogramokról sportszövetségi elnökök és sportszakmai vezetők adtak tájékoztatást. A nyitott „élmény aréna” középpontjában felállított életnagyságú bokszringben folyamatos kulturális programokkal, sport- és táncbemutatókkal várják a kiállítás vendégeit. A látogatók a színpadon találkozhatnak sztársportolókkal és a Sportfőváros hivatalos nagyköveteivel. A megjelenteket Kovács Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, sokszoros Világkupa győztes, örökös magyar bajnok, Budapest kulturális és turisztikai nagykövete köszöntötte.

A köszöntőket követően szó esett az április 21-28 között Budapesten megrendezendő Asztalitenisz VB-ről, a 2019. július 15-23 között szintén a fővárosban megrendezendő Vívó VB-ről, a július 29-től augusztus 7-ig tartó Európai Maccabi játékokról, az augusztus 23 és szeptember 8-között megrendezendő Női Röplabda EB-ről, a szeptember 3-9 között rendezendő Öttusa VB-ről, valamint a shzeptember 9-9 között zajló Laser run VB-ről. Idén a fővárosban minden a sportról fog szólni, elmondták azt is, hogy az U23-as Birkózó VB-t október 28 és november 5-között rendezik meg, végül szóltak a labdarúgásról is, május 18-án a fővárosban rendezik meg a női BL döntőt.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.