Ingyenesen használhatják a gyerekek az újonnan átadott mentőmellényeket

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) felállította 8. mentőmellényállványát a mai napon. A mentőmellényt formázó állványon 12 darab gyerekméretű mentőmellény található, melyet a gyerekek ingyenesen használhatnak, amíg a strandon tartózkodnak. Ez az állvány az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatásával valósult meg.

Az új állvánnyal együtt immár 8 helyszínen várja a gyermekeket közösségi mentőmellény a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata által kihelyezett állomásokon.  Az első mentőmellényállványokat két évvel ezelőtt avatták fel, és azóta is jó visszajelzések érkeznek a fürdőzőktől – megnyugtató a szülők számára, hogy egy ilyen biztonságot nyújtó eszközt találnak a strandokon.

Egy ilyen nagy forgalmú strandon biztosan használják majd a családok a mellényeinket. Ezen kívül azért is örülünk annak, hogy a Siófoki Nagystrand befogadja az állványt, mert állványaink többsége egyelőre az északi parton található” 

- mondta el az átadón Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

“Az FGSZ Földgázszállító Zrt. évek óta támogatja a munkánkat, amit nem tudunk elégszer megköszönni. Külön öröm, hogy ezzel legfontosabb ügyünkhöz csatlakoznak, vagyis ahhoz, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a vízben és a vízparton egyaránt” - tette hozzá a VMSZ elnöke.

Az állványokon különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki leakaszthat és ráadhat a gyermekére, amíg a strandon tartózkodik. Utána csak vissza kell tenni az állványra. Az állványt könnyen megtalálják a szülők és a gyerekek is, mert egy óriási, narancssárga mentőmellényt formál. A figyelemfelkeltő kialakítás felkiáltójelként is szolgál, így jelezve, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó eszközt adjuk a gyerekekre a strandokon.

Az új állvánnyal együtt immár 8 helyszínen várja a gyermekeket közösségi mentőmellény
Az új állvánnyal együtt immár 8 helyszínen várja a gyermekeket közösségi mentőmellény
Fotó: VMSZ

"Az FGSZ Zrt. számára mindig is fontos volt a helyi közösség támogatása, sok kollégánk is itt tölti szabadidejét a strandon családjával, ezért is nagy öröm számunkra, hogy ismét egy jó ügy mellé állhatunk. A biztonság egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – irányelvünk munkánk során, így a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kezdeményezését, mely a gyermekek biztonságát szolgálja, teljes vállszélességgel támogatjuk 

– mondta el az átadón Csanálosi Tamás, az FGSZ Földgázszállító Zrt. HR és Társasági Szolgáltatások igazgatója.

"A Siófoki Nagystrand a legforgalmasabb strand a Balaton déli partján, a tavalyi évben mintegy 150 ezer vendég látogatott ide, köztük több ezer család. A strand nemcsak a fürdőzők, hanem a vízisportot kedvelők számára is vonzó, ezért is különös figyelmet fordítunk a biztonságos strandolásra. Nagy örömmel üdvözöltük a VMSZ megkeresését a mentőmellények elhelyezésére, hiszen ezzel is elősegítjük a strandoló gyerekek biztonságos fürdőzését, terveink szerint több éven át" 

– tette hozzá Kósz Ágota, a Balaton-party Kft. ügyvezetője.

A Siófoki Nagystrandon kívül Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, Balatonlellén a Napfény Strandon és a BAHART kikötőjében, Keszthelyen a Városi Strandon, valamint Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon érhetőek el a biztonságos fürdőzést támogató mentőmellényállványok.

 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.