Itt a legfrissebb TKI index

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

A TKI index 2024. decemberben -7 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket romlónak érzékelték. Az index értéke 5 ponttal csökkent az év utolsó hónapjában, így 1 ponttal elmarad az egy évvel ezelőtti értékétől. A szálláshely-szolgáltatásban 6 ponttal -3 pontra, a vendéglátásban 4 ponttal -10 pontra csökkent az index, míg az egyéb turisztikai szektorban nem változott (-3 pont maradt). 


Fotó: VIMOSZ

A TKI index novemberben 4 ponttal elmaradt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindexétől (-3 pont), ugyanakkor meghaladta a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexet (-13 pont). Sokkal magasabb volt továbbá az ipar (-15 pont), a kereskedelem (-22 pont) és az építőipar (-19 pont) indexeinél.


Fotó: VIMOSZ

Amennyiben a 2024. decemberi TKI indexet összevetjük az egy évvel korábbival (2023. december), 1 pontos csökkenést tapasztalunk. Az alszektorok közül a szálláshely-szolgáltatás indexe nőtt éves összehasonlításban, a vendéglátásé nem változott, az egyéb turisztikai szektoré pedig csökkent.


Fotó: VIMOSZ

A foglalkoztatott létszám alakulásának indexe az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest +6 ponton áll, mely azt mutatja, hogy ősszel nőtt a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. Az elmúlt hónaphoz képest jelentősen javult ezen index értéke. A következő három hónapra vonatkozóan +2 pontot mértünk (az előző év azonos időszakához képest), mely azt jelenti, hogy a cégek enyhén növelik állományukat. A helyzet az előző hónaphoz képest 2 ponttal romlott.


Fotó: VIMOSZ

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 31%-a növekedést, 21%-uk pedig visszaesést vár a vendég-éjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 21% vár vendégforgalom növekedést, 29%-uk pedig visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 24%-a vár ügyfélforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg visszaesést 23% vár.

 

 

 


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.