Itt az elmúlt időszakot elemző, legfrissebb Turizmus Konjunktúra Index

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal (MTSZA) és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet (TKI), a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

 

A TKI index 2024. júniusban +3 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Az index értéke minimális mértékben, 1 ponttal csökkent az év hatodik hónapjában, ugyanakkor ezzel együtt is 2 ponttal meghaladja az egy évvel ezelőtti értékét. A szálláshely-szolgáltatásban 2 ponttal +5 pontra, a vendéglátásban 1 ponttal -1 pontra nőtt az index, míg az egyéb turisztikai szektorban 5 ponttal +8 pontra csökkent.

A TKI index alszektorok szerint

2022. május - 2024. június (pont)

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol
-100: jelentősen romlik, +100: jelentősen javul)

 

 

Továbbra is helytálló, hogy a szolgáltatási szektor és benne a turizmus konjunktúrája pozitív irányban elválik a gazdaság többi szektoráétól.

A TKI index júniusban kissé meghaladta a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindexét (+2 pont), illetve jóval meghaladta a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexet (-6 pont). Magasabb volt továbbá az ipar (-7 pont) és jóval magasabb a kereskedelem (-16 pont), valamint az építőipar (-22 pont) indexénél.

Ágazatok konjunktúraindexe

2022. június - 2024. június (pont)

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol
-100: jelentősen romlik, +100: jelentősen javul)

 

 

Amennyiben a 2024 júniusi TKI indexet összevetjük az egy évvel korábbival (2023. június), növekedést tapasztalunk.

Az alszektorok közül az egyéb turisztikai szektor indexe javult jelentősen éves összehasonlításban, míg a vendéglátásé közepes mértékben lett jobb, a szálláshely-szolgáltatásé pedig enyhén romlott. A TKI alindexei közül négy javult, egy pedig romlott az elmúlt egy év alatt.

A TKI index alakulása 2022. május és 2024. június között (pont)

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol
-100: jelentősen romlik, +100: jelentősen javul)

 

A következő három hónapban várhatóan jelentősen bővül a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A turizmus foglalkoztatási várakozás indexe (+10 pont) 2024. júniusban meghaladta a GKI EU számára végzett konjunktúra-kutatásában mért, a szolgáltatási szektorra számított index értékét (+7 pont), ennél jobban a nemzetgazdasági átlagot (-5 pont). Magasabb volt a kereskedelem indexénél (0 pont), illetve sokkal magasabb az ipar és az építőipar indexél (-12, illetve -5 pont).

Ágazatok foglalkoztatási várakozás indexe - 2022. május - 2024. május (pont)

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol
-100: jelentősen romlik, +100: jelentősen javul)

 


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.