Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára, írták a szervezők.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint hozzáteszik, a 2,6 kilométeres féltávra és a Yettel Balaton-áthúzásra (SUP) az utolsó nevezések érkeznek a héten, ezeknél is már 95 százalékos a telítettség.


Fotó: Budapest Sportiroda

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint a július 18-i esemény rövidebb távjaira a maradék szabad helyek napokon belül, várhatóan még a héten elfogynak.

Még soha nem telt be ilyen korán Európa, sőt a világ egyik legnagyobb tóátúszása, a LIDL Balaton-átúszás. Ez az elképesztő roham is bizonyítja, hogy a magyar tenger meghódítása ma már igazi, generációkon átívelő bakancslistás élmény 

- mondta Árpád, a BSI ügyvezetője.

A még nyitott kategóriák utolsó 5 százaléknyi helyére a https://www.balaton-atuszas.hu/ oldalon lehet lecsapni.


Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.
Bajban Pécs kulturális pezsgése

Bajban Pécs kulturális pezsgése 

Állami támogatás hiányában veszélyben a pécsi kulturális intézmények működése.
Kezdődik a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Kezdődik a Magyar Nemzeti Parkok Hete 

A nyitó hétvégén a Vajdahunyad vár udvarán interaktív programok, játékok várják a látogatókat.
Megkezdődhet a Travel Teachers-utasok kártalanítása

Megkezdődhet a Travel Teachers-utasok kártalanítása 

A tájékoztatás szerint felhívta az utazási iroda biztosítóját a kormányhivatal, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását a társaság vagyoni biztosítékának felhasználásával.
Természetes fürdőhelyek sora Borsodban

Természetes fürdőhelyek sora Borsodban 

Öt kijelölt természetes fürdőhely nyit ki idén Borsodban.
Kivonul Magyarországról a Sameday

Kivonul Magyarországról a Sameday 

Befejezi magyarországi tevékenységét a Sameday futárszolgálat, munkavállalóinak felmond, az Easybox csomagautomatákat pedig visszatelepíti Romániába.
Hercegi kiállítás Fertődön

Hercegi kiállítás Fertődön 

A kiállítás különleges helyszínen kapott otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.