Jó hír a lakásvásárlóknak, kevésbé jó a turisztikai szolgáltatóknak

Jövőre lakásfelújításra is fordítható a SZÉP-kártyára érkező összeg fele, áll a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb közleményében, amely vasárnap jelent meg.

Mint ebből kiderül, 

jövő évtől a SZÉP-kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de akár bútort is lehet belőle vásárolni

- közölte vasárnap a kormány Facebook oldalára feltöltött videóban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.


Fotó: szepkartya.hu Facebook oldala

Palóc André elmondta, 2025-ben már digitális formában is elérhető lesz a SZÉP kártya, megkönnyítve így a vásárlást minden magyar családnak.

Hangsúlyozta, a kormány továbbra is azért küzd, hogy a magyar családoknak egyre megfizethetőbb legyen a lakhatás és egyre több jusson otthonteremtésre. A huszonegy pontos új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillére a megfizethető lakhatás – emelte ki a szóvivő.


Több, mint százmilliós fejlesztés a Tisza-tónál

Több, mint százmilliós fejlesztés a Tisza-tónál 

Több mint 124 millió forint értékű hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tavon a nyaralóhajózás feltételeit.
Így alakulhat a síbiztosítás napidíja az idei szezonban

Így alakulhat a síbiztosítás napidíja az idei szezonban 

Heteken belül tömegek lepik el a sípályákat.
Budapestre érkezett a híres énekesnő viaszfigurája

Budapestre érkezett a híres énekesnő viaszfigurája 

De csak néhány hétig marad a Madame Tussauds Budapest produkcióban.
Közel kétezer euróért láttak el egy turistát az egyik fővárosi kórházban

Közel kétezer euróért láttak el egy turistát az egyik fővárosi kórházban 

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás gyanújával indított vizsgálatot.
Felbukkant a legújabb Kolodko-szobor

Felbukkant a legújabb Kolodko-szobor 

Régi idők nyári emlékeit idézi az új alkotás.
Az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring kerékpáros sorozat

Az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring kerékpáros sorozat 

Újdonság, hogy immár bérletet is lehet vásárolni a Ring sorozat állomásaira.
Ezek az év Google keresési trendjei

Ezek az év Google keresési trendjei 

Sztárok és mindennapi furcsaságok: ez érdekelte leginkább a magyarokat.
Megvan az év eddigi legmagasabb áron eladott magyar műalkotása

Megvan az év eddigi legmagasabb áron eladott magyar műalkotása 

Kirobbanó sikerrel zárult és kimagasló rekordokat hozott a Kieselbach Galéria téli művészeti árverése.
Elkezdődött a hóágyúzás a mátraszentistváni Síparkban

Elkezdődött a hóágyúzás a mátraszentistváni Síparkban 

Szerda este beindították a hóágyúkat a mátraszentistváni Síparkban, elkezdődött a sípályák előkészítése.
Orbán Ráhel elmondta, mikorra várja a nagy áttörést

Orbán Ráhel elmondta, mikorra várja a nagy áttörést 

A Trend FM „A Nap Vendége” című műsorában Orbán Ráhel 2024-ről, a következő időszakról, hazai és nemzetközi trendekről valamint új megoldásokról, lehetőségekről beszélgetett a műsorvezetővel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.