Jól képzett munkaerőket keresnek a cégek, de sokallják a bérigényt

A 2025-re vonatkozó kilátásaikat tekintve a munkáltatók egyelőre óvatosan nyilatkoznak a létszámbővítési terveikről. A legnagyobb kihívásuk jelenleg megtalálni azokat a szakmailag megfelelő jelölteket, akik beillenek a cégkultúrába, miközben meg kell birkózniuk a jelentkezők magas bérigényeivel – derült ki a Profession.hu elemzéséből.

A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a válaszadók bő harmada (38%) az ad hoc jellegű működés helyett előre kidolgozott és meghatározott, átfogó stratégiát követ. Az országban működő vállalatok több mint felénél (58%) célzottan foglalkoznak a létszám tervezésével, illetve egy kialakult, rögzített toborzási és kiválasztási folyamatot követnek (70%).


Fotó: depostiphotos

Mi alapján számít valaki megfelelő jelöltnek?

Az új kollégát kereső munkáltatók a jelentkezőket az elváráshoz mérten azok tapasztalata, bérigénye és végzettsége alapján ítélik megfelelő, vagy nem megfelelő jelölteknek.

Az elsődleges szempont az adott munkakörhöz szükséges tapasztalat megléte (ezt a cégek 75% jelölte meg a szellemi, míg 64% a fizikai munkaköröknél), amelyet a bérigény követ (54% és 49%).

A munkakörhöz szükséges végzettséget és annak minőségét a szellemi pozícióknál a hirdetők 56 százaléka, a fizikaiaknál pedig 45 százaléka tekinti alapvető szempontnak. Érdekesség, hogy

a végzettség a szellemi munkakörök esetében tavaly óta vesztett a fontosságából.

Jelenleg a munkáltatók elsődleges kihívása, hogy a jelentkezők gyakran figyelmen kívül hagyják a hirdetésben feltüntetett elvárásokat és azok megléte nélkül pályáznak a betöltésre váró pozícióra; különösen gyakori eset ez az elvárt nyelvtudás és/vagy szaktudás esetében – ezt a válaszadók negyede említette.

A munkáltatók többsége (57%) túl magasnak ítéli meg a munkavállalók által megjelölt fizetési igényeket.

A bér mértékéből azonban nem szívesen engednek a munkakeresők, hiszen számukra ez a legfontosabb szempont az álláskeresés során, erre vonatkozó információt keresik elsősorban már a hirdetésekben is. Ennek ellenére

a vállalatoknak csak 13 százaléka oszt meg információt a fizetésre vonatkozóan minden álláshirdetésében, további 31 százalékuk pedig csak alkalmanként, bizonyos munkaköröknél.

A munkavállalók attitűdje is kihívás elé állítja a cégeket: bár a helyzet sokat javult az elmúlt évhez képest, továbbra is negyedük hiányolja a jelentkezőktől a motivációt a meghirdetett pozíció betöltésével kapcsolatban és a felkészültséget. A jelentkezők mobilitását a válaszadók 17 százaléka jelölte meg problémaként, mivel sokan nem szívesen ingáznak vagy költöznek át egy másik településre a munkahely távolsága miatt.

Hogyan szélesíthető a megfelelő jelöltek tábora?

A hangzatosnak vélt, de homályos ígéretek, indokolatlanul magas elvárások és a hosszas megfogalmazások helyett konkrétumokra vágynak az álláskeresők, kiemelten például a feladatkör pontos leírására, a munkarend egyértelmű meghatározására és a hirdető cég nevére, lokációjára

– mondta Dencső Blanka, az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.

A kutatásról

1213 magyarországi céges kitöltést összesít, amelyek az álláskereső portál ügyfelei közül kerültek ki. Az adatok rögzítése három hullámban történt 2024 júliusa és szeptembere között.

 

 


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.