A Notocactus nemzetség, magyarul dél-kaktuszok, igazi kedvencek a hazai növénybarátok körében. Egyes fajai, mint a Notocactus ottonis, rendszeres vendégek a virágüzletekben és kertészeti áruházakban, míg a ritkábbak, pl. Notocactus forficateus vagy Notocactus tabulare gyűjtésvédelem alatt álló ritkaságok, vadon csak pár tucatnyi populációban található; közgyűjteményekben vagy fanatikus gyűjtők otthonában pompáznak.
Nevük („nemzetség kaktusz”) utal arra, hogy sok fajuk külsőre parodizálja más növényeket: gömbölyű, domború testük apró dombokra vagy Euphorbia-fajokra emlékeztet, de valójában igazi kaktuszok.
Fotó: ELTE Füvészkert
Ezek Dél-Brazília (Rio Grande do Sul), Uruguay és Argentína pampáin őshonosak, ahol húsmarhatenyésztés zajlik. Fűfélék árnyékában, kövek között vagy sziklafalakon élnek, mélyre hatoló gyökéreikkel rendkívül szárazságtűrőek. Méretük elérheti a kisebb sárgadinnye nagyságát (20-30 cm átmérő), lassan nőnek (évente 1-2 cm), sugárirányú bordáik tökéletes gömböt alkotnak, ami ritka a kaktuszok között. Egyenes, szaru- vagy barnás középtöviseik védik őket:
a pampákon több tízezer Angus marhát legeltetnek, amelyek a világ egyik legjobb húsát adják, de a csordák messziről kerülik a töviseket.
A farmerek ma már sok helyen kövekkel védik élőhelyüket, megőrizve a helyi kaktusz flórát. Virágaik 5-10 cm átmérőjűek, fénylő sárga, narancs, rózsaszín vagy vörös színűek; több napig nyílnak – pl. a Notocactus mamaé nappal nyílik, éjjel csukódik. Egy kisebb gyűjtemény is látványos virágzással örvendezteti meg tulajdonosát!
A nemzetség védelmét a német Internoto nemzetközi szervezet vállalta fel, amely összefogja az európai és tengerentúli gyűjtőket. Kiállítási növényekkel és anyagokkal érkeznek, emelve a rendezvény szakmai színvonalát.
A féltve őrzött, vegyes nemzetségeket felölelő növények most megtekinthetők az ELTE Füvészkertben (Budapest VIII., Illés u. 25.), míg a kaktusz vásáron pedig mindenki kedvére válogathat, és térhet haza hőn áhított kincseivel
