Kedd esténként a gyerekeké a Fő tér Siófokon

Végre itt a nyári szünet, többet lehet együtt a család, nem kell iskolába, óvodába menni. A Kálmán Imre Kulturális Központ gondoskodik róla, hogy a kicsik nyáron se maradjanak minőségi gyerekprogramok nélkül. Júliusban és augusztusban kedd esténként igazi gyerekparadicsommá változik a Fő tér: 18 órától egészen 21 óráig kézműves foglalkozás és népi játszótér várja a lurkókat, majd 19 órától gyerekkoncertek kezdődnek.

Több ízben lép fel a nyáron Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekar. A jazzes hangzású, gyerekeknek írt, de felnőttek számára is élvezhető dalaik 2016-ban Fonogram-díj jelölést is kaptak. Hangszerbemutatóval egybekötött Interaktív koncertjeiket a vidámság és a sok nevetés jellemzi.

A Lóca Együttes is gyakori vendég lesz Siófokon, előadásaik szintén a gyerekek aktív részvételére épülnek. Gyakran a népmesék zenevilágába kalauzolják el a közönséget, valamint ünnepkörökhöz kapcsolódó mondókákat, népi játékokat, táncokat is bemutatnak.

A Vakációs Gyermek Koncertek júliusban és augusztusban, keddenként 19 órakor a Fő téren szórakoztatják az egész családot:

Július 3. Lóca együttes - Érik a ropogós cseresznye

Július 10. JAZZterlánc - Hangvarázs 

Július 17. Nyerítő zenekar - Ha megfogom az ördögöt 

Július 31. Handabanda zenekar - Mesebolt

 Augusztus 7. Lóca együttes - Állatok a tanyán

Augusztus 14. Nyerítő zenekar - Érik a szőlő...

Augusztus 21.  JAZZterlánc - Utazunk

Augusztus 28. Lóca együttes - Az eltáncolt papucsok

Az együttesekről még több infót itt tudhat meg:

http://hellosiofok.hu/esemenyek/esemeny/147/loca-egyuettes-erik-a-ropogos-cseresznye/

http://hellosiofok.hu/esemenyek/esemeny/155/handabanda-mesebolt/

 


Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.