Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben

Lánszki Regő, országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára köszöntötte a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett, Kertörökség a turizmusban, turizmus a kertekben című, szerdán kezdődő kétnapos konferenciát, hangsúlyozva, mennyire fontos a kert, mind fizikai, mind lelki, értelemben, a rekreáció kulcstermékeként, de turisztikai vonzerőként is.

Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke megnyitotta az eseményt, amelyen több ország nagykövetségének munkatársai és külföldi szakemberek is részt vettek.

Tiszadobi kastély / Forrás: NÖF
Tiszadobi kastély / Forrás: NÖF

Felértékelő természet, mint turisztikai vonzerő

Stefano Dominioni, a luxemburgi Kulturális Útvonalak Európai Intézete professzora a tájturizmus legújabb tendenciáit, valamint az Európa Tanács Kulturális Útvonalainak bevált gyakorlatait ismertette. Előadásában a turizmus új trendjeiről is beszámolt, például arról,

mennyire felértékelődött ebben az ágazatban a természet, mint pihentető, feltöltődést garantáló vonzerő.

Dr. Fekete Albert igazgató, MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet
Kertturizmus: értelmezések és kihívások című előadásában szórakoztató történelmi visszatekintést nyújtott, Boccaccio-tól XIV. Lajosig, majd kiemelte, hogy más szempontból fontosak a történelmi múltú kertek, mint a társadalmi központúak, amelyek népszerűségét, az adott közösség határozza meg.

A kertkedvelők nagy része többet költ, és hosszabb ideig marad

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az ágazat örömre okot adó friss eredményeiről számolt be, például arról, hogy az idei év első három hónapjában 18 százalékkal nőtt a turisták száma, és 14 százalékkal, 7 millióra, a vendégéjszakáké. Ami a szálláshelyek bevételét illeti, ugyancsak örvendetes a növekedés, a csúcsidőszaknak számító 2019-es év, hasonló időszakához képest.

A vezérigazgató kiemelte, hogy

mennyire fontos a kulturális és épített örökség, valamint visszatérés a természethez, mint turisztikai vonzerő.

Annál is inkább, mivel erre a szegmensre elsősorban a középkorú, többet költő korosztály vevő, akik ráadásul hosszabb időt töltenek nálunk, valamint nem biztos. hogy a csúcsszezonban érkeznek, és közöttük több a visszatérő. A vezérigazgató hangsúlyozta a  Magyar Kertörökség Alapítvánnyal több éve fennálló együttműködés fontosságát is.

H. Horváth Orsolya, a Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadója a kertturizmus konkrétabb értékesítési formáiról és marketing módszereiről beszélt. Rögtönzött közvéleménykutatásában megkérdezte a konferencia résztvevőit, mennyire érdekli őket a turizmus eme ága, véletlenül vagy éppen szándékosan keresnek-e fel egy-egy szép kertet, mindezt egy friss kampányfilmmel illusztrálva.

Az NTAK adatai – térségi hálózatokra bontva - sok mindenről árulkodnak- Például, hogy valamely korosztály mennyi időt tölt a természeti környezetben, vagy egy kastélykertben.

Fontos a középkorú, illetve nyugdíjas célcsoport, akik az átlagnál többet időznek az említett térségekben.
 

Csütörtökön is folytatódik a program

A konferenciára számos külföldi szaktekintély kapott meghívást, mint Chris Blandford OBE elnök, World Heritage UK, alelnök Garden Trust, Egyesült Királyság), Gillian Mawrey igazgató, Historic Gardens Foundation, Nagy-Britannia), Catherine Leonard főtitkár, International National Trusts Organisation (INTO), Nagy-Britannia, akik vagy személyesen, vagy online kapcsolódtak be a konferencia munkájába.

A konferencia csütörtökön is folytatódik, hazai és külföldi szakemberek részvételével, workshopokkal, Az előadók között lesz Károlyi Angelica, a Károlyi József Alapítvány, illetve a Fehérvárcsurgó Károlyi Kastély kulturális igazgatója, Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Shilpa Bakshi Chandawarkar, tájépítész egyetemi tanár.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.