Klubhelyiséggel bővült a Magyar Zene Háza

Új programhelyszín jött létre a Liget Budapest keretében létrejött intézményben. A kiállítás központi helyszíne, a Klubok tere a kor hangulatát megidézve meghitt és kötetlen beszélgetéseknek, zenés eseményeknek ad helyet hamarosan.

A Ház új helyszíne, a Klubok tere a nyitó eseményen sztárokkal telt meg. Jávorszky Béla Szilárd, a kiállítás társkurátorának vezetésével múltidéző beszélgetésen régi történeteket meséltek. „Hiánypótló ez a kiállítás, mert megismerhetnek bennünket a mai fiatalok, akik amúgy ismerik a számainkat, csak azzal nincsenek sokszor tisztában, hogy mi kik vagyunk", mesélte Szörényi Levente, az Illés, Fonográf zenekar zeneszerzője és énekes-gitárosa.

 

Bródy János, az Illés és Fonográf másik énekes-gitáros-dalszerzője az esemény előtt ellátogatott a Zene Házába, és megnézte a tárlatot, élményeit így foglalta össze: „Mielőtt eljöttem volna ma, erre a nyilvános látogatásra, előtte inkognitóban megnéztem, és megállapítottam, hogy ez egy nagyon jól átgondolt kiállítás, ahol érzékelhetően igyekeztek elfogulatlanul, tárgyilagosan, mértéktartóan bemutatni ezt az egyébként nagyon színes társaságot. Mert hát a zenészvilág legalább olyan sokszínű, mint maga a társadalom, hiszen mindenféle törekvés, stílusirányzat megjelenik."

A Zene Háza eseményén a hazai zenei élet legendái töltötték meg a poptörténeti kiállítás tereit. Itt köszönthettük mások mellett Deák Bill Gyulát (Hobo Blues Band), Grandpierre Attilát (VHK), Charlie-t (Olympia, Generál, Tátrai Band), Környei Attilát (R-Go), Müller Péter Sziámit (URH, Kontroll Csoport, Sziámi), Németh Alajost (Bikini), Pajor Tamást (Neurotic), Schuster Lórántot (P.Mobil) és Szikora Róbertet (Hungaria, R-Go) is.

„Az első pillanatban tudtuk, hogy a rendszerváltozást megelőző, Magyarországon kialakult egyedülálló zenei kultúra bemutatása nélkülözhetetlen a Magyar Zene Házában. Nem tudtunk és nem akartunk az időszak teljes repertoárjának bemutatására törekedni, sokkal inkább a korszak hangulatába és kiemelkedő pillanataiba kapnak betekintést ebben az átfogó kultúrtörténeti kiállításban azok, akik megélték, és azok is, akiknek számára már történelem. Máris óriási a látogatottság, megható, amikor a látogatók a Dalok terében együtt éneklik kedvenceik felvételével az örökzöld slágereket", fogalmazott Horn Márton, intézményigazgató.

A „Nekünk írták a dalt! A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig" című tárlat január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, egyben az intézmény megnyitásának első évfordulóján nyílt meg. Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása a korszak legkiemelkedőbb előadóit, zenekarait, emblematikus slágereit és legfontosabb poptörténeti eseményeit mutatja be. A közel 1.000 m2-es, interaktív tárlat az eddigi legátfogóbb a témában. A Liget Budapest Projekt keretében létrejött intézmény a nyitás óta példátlan népszerűségnek örvend a hazai és a külföldi látogatók körében, egy év alatt több, mint 900 ezren látogattak el a Házba.

Forrás: bepresent.hu / Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.