Konferencia Esztergom turizmusáért

Esztergomot turisztikailag a tíz legkeresettebb magyarországi város közé emeljük – mondta Szekér Zoltán, az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. új ügyvezetője, a Szent Adalbert Központban megtartott Esztergomi Turisztikai Konferencián.

Az október 10-én megrendezett eseményen az újonnan megválasztott turisztikai szakember elmondta, a következő időszakban a kereslet csökkeni fog, ezért a turisztikai cég jelentős feladata, hogy enyhítse ezt a problémát az erőforrásaik legmegfelelőbb kiaknázása mellett.

Az ügyvezető szerint mérhető a látogatások száma, a gazdasági mutató, valamint az is, hogy mennyire sikeres a város, vagy a desztináció. Az ügyvezető előadás keretében bemutatta az új turisztikai termékfejlesztést, milyen módon kapcsolja be a partneri körökbe a szállás- és vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai szolgáltatókat.

A látogatómenedzsment kapcsán az új Tourinform pontot mutatta be: július 1-je óta mintegy 5.500 látogatót fogadtak a ponton, melynek a 32%-a külföldi vendég volt. Megjegyezte azt is, hogy a vendégéjszakák száma augusztusig Esztergomban 168.088 fő volt. Az ügyvezető továbbá bemutatta a rendezvények területén a kiemelt tervezett programokat is, melyek önálló utazási motivációt jelentenek.

Megfogalmazta a kommunikációs stratégiájukat is, ahol a szlovák és angol nyelvű tartalommegjelenéseket emelte ki, a küldőterületek megszólítása céljából. Végül lerántotta a leplet az új arculatukról, valamint a várható platformokról.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója számokban ismertette a Budapest és környéke térség turisztikai eredményeit. Míg 2021-ben mintegy 1,3 millió volt a vendégéjszakák száma, addig ez a szám idén januártól szeptemberig már közel 1,8 milliót ért el.

A térség turizmusának kétharmada a belföldi vendégekből tevődik össze, de kiemelt szerepet játszanak a német, a szlovák és az osztrák turisták is, ezért ezeket a küldőpiacokat tovább kell erősíteni. Az turisztikai igazgató megemlítette azt is, hogy jelenleg a belföldi kampányukat a gasztronómiára és a borra építik, míg a külföldi imázsfilmjükben a budapesti épített örökséget célozzák meg.

Lőrincz Ágnes, a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. vezetője „Szentendre, mint kreatív város” címmel tartott előadást. 2021-ben készült el Szentendre turisztikai koncepciója, melyek között szerepel a helyi identitás erősítése, az életminőség javítása, a helyi lakossági és vállalkozások dinamizálása, valamint a látogatóforgalom átalakítása. 

Elmondta, a TDM elkezdte felépíteni a Szentendre márkát is, de termékboltot, helyi piacot, a városmarketinget és a programok egy részét is ők szervezik. A turisztikai vezető elmondta azt is, hogy fontosnak tartja a D4-et, azt a dunakanyari turisztikai összefogást, amely négy település közreműködéseként valósul meg: Szentendre, Vác, Visegrád és Esztergom. Jelenleg itt is elkezdődött a közös munka, ahol a vendégforgalmat optimalizálják, felmérik a fogyasztási igényeket, amiből minőségi élményteret hoznak létre

 

Forrás: visitesztergom / Turizmus Online


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.