Könyv készül az idei Anna-bálra

Az Anna-bál elmúlt 200 évét bemutató történeti kötet készül Balatonfüred önkormányzata, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Tihanyi Bencés Apátság és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közös összefogásának eredményeképpen, jelentették be a könyv elkészítésében közreműködő intézmények pénteken.

A Herendi Porcelánmanufaktúra budapesti márkaboltjában megtartott tájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai vezetésével készülő történeti könyv mélyrehatóan tárja majd a nagyközönség elé az Anna-bálok történelmét és azok ikonikus pillanatait. A tervek szerint

a kötetet július 21. és 27. között az Anna Fesztivál keretében mutatják be a balatonfüredi Esterházy kastélyban.

A bál tavalyi díjazottjai - középen a győztes, körülötte udvarhölgyei
A bál tavalyi díjazottjai - középen a győztes, körülötte udvarhölgyei
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az Anna-bálnak hagyományosan helyt adó Balatonfüred alpolgármestere, Gáspár Ákos kiemelte:

2025 különösen fontos a város számára, hiszen a bál mellett Jókai Mór születésének 200. évfordulóját is ünnepli az ország.

Balatonfüred önkormányzata a bicentenárium alkalmából egy felhívást is közzétett:

várják mindazok jelentkezését, akik az Anna-bállal kapcsolatos tárgyi emlékekkel, képekkel, egyéb relikviákkal rendelkeznek, s azokat felajánlanák a könyvbemutatóval egyidőben nyíló időszakos kiállítás számára.

Czetz Balázs, a készülő kötetet gondozó Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese kiemelte, hogy az Anna-bál történetére nagyon sok legenda, mítosz rakódott az elmúlt időszakban, és bár a két részből álló könyvnek nem célja ezek lerombolása, szeretnék hitelesen bemutatni a nagy múltú esemény történetét.

A főigazgató-helyettes elmondta, hogy az intézmény egy kiállítássorozatot is tervez azzal a céllal, hogy mindenki megismerhesse az Anna-bál történetét.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója elmondta, idén is a manufaktúra adja „a bál szépeinek” járó díjakat.

 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.