Kortárs sztárok a Budapest Contemporaryn

A kortárs képzőművészeti világ sztárjai is képviseltetik magukat az idei Budapest Contemporary kiállítás és vásáron (BCT). Olyan neves művészek alkotásai is feltűnnek a nemzetközi standon, mint a magyar származású, New Yorkban élő Agnes Denes, az új generációt képviselő Selma Selman, vagy a Velencei Biennálén Arany Oroszlán díjat elnyerő Andreas Fogarasi.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Negyven résztvevő galériával, minden eddiginél nagyobb területen és színesebb kínálattal jelentkezik szeptember 25-28. között az év legnagyobb kortárs művészeti seregszemléje, a Budapest Contemporary kiállítás és vásár. Az idei rendezvény egyik különlegessége a nemzetközi stand, amely a Magyar Kortárs Galériák Egyesületéhez tartozó tíz galéria nemzetközi művészeinek mintegy negyven munkáját mutatja be. 

“A stand kiindulópontja egy konceptuális grafikai munka 1982-ből Perneczky Gézától, amely a világ művészeinek számtalan párhuzamosan futó, egymást nem metsző valóságát hangsúlyozza. Ezzel szemben, az itt látható munkák együttes szereplésükkel épp ezen parallel alkotási módszerek, médiumok és tematikák metszeteit hivatottak beazonosítani” - mondta Tóth Lili Rebeka kurátor.


Fotó: Budapest Contemporary

A standon művein keresztül jelen lesz az 1931-ben Magyarországon született, de évtizedek óta New Yorkban élő és alkotó Agnes Denes konceptuális művész, az environmental art egyik úttörője, aki az ökológiai szemléletet az első között honosította meg a művészeti világban. Agnes Denes világszerte ismert és keresett alkotók, művei kultikus hatást értek el, témája pedig aktuálisabb, mint valaha.

Ugyancsak komoly várakozás előzi meg napjaink egyik legkeresettebb művésze, a bosnyák, roma származású, jelenleg főként Berlinben élő Selma Selman műveinek bemutatását.

A fiatal művész a videó, a performansz, a fotó, a festészet és az installáció médiumában alkot. Munkáinak visszatérő témája a szegénység, a szegregáció és a patriarchális társadalom.

A látogatók talákozhatnak a standon Robert Gabris művével – a szlovák származású, Bécsben élő művész a marginalizált csoportokat mutatja be, és az identitás kérdését kutatja – a rá jellemző intézménykritikus hozzáállással.  


Fotó: Budapest Contemporary

Az egyik legelismertebb művész a 2007-es Velencei Biennálén Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett Andreas Fogarasi lesz, akinek szobrai és installációi hatalmas népszerűségnek örvendenek a kritikusok és a közönség körében is. Olyan aktuális témákkal foglalkozik a hazai színtéren is jelen lévő Fogarasi, mint a hatalmi viszonyok, az identitás és a kollektív emlékezet.

A BCT-n megtekinthetik az érdeklődők Vera Molnar egyik művét is.

Vera Molnar 2023-ban hunyt el 99 éves korában, élete nagy részét Franciaországban töltötte, és az egész földkerekségen őt tartják a digitális művészet legnagyobb úttörőjének. Vera Molnar volt az első képzőművész, aki 1968-ban képgenerálásra használta a számítógépet.

A nemzetközi standon túl is bőven várja látnivaló a közönséget az idei Budapest Contemporary kiállításon és vásáron. A 40 galéria több ezer műtárgya a műgyűjtőknek és a műkedvelőknek egyaránt tartalmas művészeti élményt kínál.    

Idén a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kapott lehetőséget, hogy a vásáron egyedüli múzeumi kiállítóként adjon ízelítőt szerteágazó tevékenységéből és rendkívüli kincseiből:

a gyűjtemény női portrékat ábrázoló darabjait, díjnyertes kiadványokat, a szentendrei művészeti élet legjavát ismerheti meg a közönség, ráadásul a Grafikai Műhely szitanyomatait haza is vihetők.

2025-ben a MOME is jelen lesz a BCT-n: a Media Design szakon tanuló médiatervező művészek olyan munkáit állítják egymás mellé a standon, amelyek érzékenyen vizsgálják az idő, az identitás és a közösség összetett kapcsolatait.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.