Kötelező a maszkviselés a fővárosi fürdőkben

November 1-től kezdődően a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. létesítményeiben kötelező a maszkviselés.

Ez csak a közösségi terekre vonatkozik, a medenceterekre, szaunákra nem. Egy éve ilyenkor már ugyanez a szabály volt érvényben a fürdőkben, ráadásul akkor kötelezően, az összes hazai fürdőre vonatkozott ez a szabály - írja a Termál Online.

Fontos tudni, hogy jelenleg ilyen általános szabály (még) nincs, tehát a hazai fürdők döntő többségében a közösségi terekben sem követelik meg a maszkhordást. Mindemellett bővül a maszkhordási kötelezettséget visszahozó fürdők köre, legutóbb például a Kecskeméti Fürdő esetében döntöttek így. Náluk november 2-tól lesz kötelező – 6 éves kor felett – zárt terekben az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése.

Az RTL Híradó a téma kapcsán megkereste Rusvai Miklós víruskutatót, aki elmondta, hogy még járványhelyzet idején sem kell tartani a fürdőzéstől és a wellness szolgáltatásoktól. A szakember szerint az uszodák, fürdők vize biztosan nem lehet fertőzésátvivő, hiszen a vízhez adott fertőtlenítőszerek közömbösítik a kórokozókat. Ugyanez igaz a szaunák légterére is, ahol a magas hőmérséklet miatt a koronavírus rendkívül gyorsan inaktiválódik.



Ugyanakkor Rusvai beszélt arról is, hogy a maszkviselés helyett logikusabb lenne védettségi kártyához kötni a fürdőkbe való belépést. Szerinte ez nagyobb biztonságot jelentene a személyzet és a vendégek számára is.

Jelenleg nincs olyan általános szabály, ami alapján a fürdőknek a védettségi igazolvány meglétéhez kellene kötni a belépést. Viszont a maszkhordáshoz hasonlóan ennél is lehet szigorúbb szabályt hozni. A budapesti Aquaworldnél ezt meg is lépték, és úgy döntöttek, hogy november 5-től a védettségi igazolványt már újra kérni fogják a hozzájuk látogató fürdő- és szállóvendégektől.

Forrás: Termál Online


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.