Martfűn telepedett le a kempingezés „bolygó hollandija”

Végiglakta Magyarország legtöbb kempingjét, megtanult magyarul, végül Martfűn telepedett le Frits Niessen, a „bolygó hollandi”. Rögeszméje, hogy föllendíti a magyarországi kempingezést, mert szerinte kempingezni jó. Az uniós országokban a turisták 23 százaléka, a hollandoknál 36 százaléka, nálunk pedig 7 százaléka kempingezik.

Niessen Hollandiában légi kommunikációs eszközök és gyógyászati berendezések fejlesztésével foglalkozott, ám megromlott az egészsége, és leszázalékolták. Feleségével együtt ekkor utazgatni kezdtek. A nyolcvanas években részt vettek Eindhovenben egy magyar héten, amelyen az egriek is bemutatkoztak.

Ez adta az ötletet, hogy hozzánk is ellátogassanak, a következő két évben sűrűn megfordultak hazánkban, és persze kempingekben aludtak. Kedvenc helyük a dunaföldvári kemping volt, és Frits úr, barátkozós természetű ember lévén, jó kapcsolatokat teremtett. Amikor a szekszárdi turisztikai hivatal vezetője felkereste, hogy segítsen holland turistákat toborozni, nem habozott. Egy holland autóklubbal kötött szerződés alapján jöttek is a hollandok, ő pedig a klub újságjában cikksorozatot írt hazánkról, ezért több kemping vezetőjét is felkereste. Ennek eredménye több és egyre több holland turista lett.

Persze rátalált egy idegenrendészeti hivatalnok is, azzal, hogy illegálisan dolgozik hazánkban. Szerencsére tudta bizonyítani, hogy ő mindezt ingyen teszi. Frits Niessen dühös lett, fölkereste az idegenforgalmi államtitkárt, és ezzel elkezdődött hivatalos turisztikai pályája hazánkban. Az utrechti turisztikai börze magyar pavilonjában kapott munkát, és tíz éven át részt vett különböző projektekben is. Annyit foglalkozott a kempingekkel, hogy végül aktív szerepet játszott a Magyar Kempingszövetség létrehozásában is. - Dunaföldváron nem volt a külföldieknek való turistatérkép, magam készítettem egyet, hogy lássák, mit hol találnak, és milyen nevezetességeket érdemes meglátogatni a környéken - mondja.

A Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola ma is használja tankönyvét, amit számukra írt, tanácsadója a Magyar Kempingek Szakmai Szövetségének, az interneten a nevére keresve több mint 46 ezer találat jön ki. Mivel Frits Niessen és felesége jól érezte magát nálunk, ráadásul a nyugdíjukból is jobban kijönnek itt, eladtak mindent Hollandiában, és ideköltöztek. Kezdetben nem volt állandó tartózkodási engedélyük, kempingekben, lakókocsiban laktak Törökbálinton, Csillaghegyen, és a Rómain.

Húsz év alatt rengeteg helyen megfordultak, végül Martfűn telepedtek le, és befejezték a kempingezést. Először tanácsadóként felkérték, hogy segítsen a martfűi kemping kiépítésében. Ő segített, és itt ragadt, mert úgy látta, jó a város infrastruktúrája és nagyon jó a közösség. Órákon keresztül tudja mesélni elképzeléseit, hogyan tudnánk több vendéget idecsábítani. Többek között a településtervezést látja fontosnak, Hollandiában szinte minden városban van ezzel foglalkozó szakember.

- Frits Martfűn olyan dolgokat is el tud intézni, amit a hivatal nem, mert minket kötnek a szabályok - mondja a város polgármestere, dr. Papp Antal. Frits Niessen javasolta például, készítsenek egy 12 személyes grillsütőt, hogy a fesztiválokon az emberek egymás mellett versenyezve sütögethessenek. A különböző engedélyek miatt nem sikerült ezt megvalósítani, de Frits elkészíttette az eszközt saját használatra, és az összejövetelekre hozza magával.

Tomasovszky László, a Martfű Termál SPA Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszálló tulajdonosa és vezetője évtizedek óta ismeri és tiszteli Frits Niessent és feleségét, sokat beszélgetnek, tanulnak egymástól.

– Mi, magyarok nagyra értékelünk mindenkit, aki külföldi létére jól beszéli nehéz nyelvünket. Ehhez képest is csodának számít, ha egy külföldi magyar „fejjel" gondolkodik. Ám soha nem gondolunk bele a lélekbe. A szív és a lélek nem ismer határokat, nemzeteket, mint ahogyan Frits esetében sem. Önzetlen segítőkészsége, tettrekészsége meghazudtolja korát, nem ismer korlátokat és határokat. Ő a jövő építőköveit hordja mások elé – csak tudni kell egymásra rakni őket – mondta róla Tomasovszky László.

Frits Niessent augusztus 20-án Martfű Városért díjjal jutalmazták a település érdekében kifejtett sokrétű munkásságáért.


Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.