Másodszor is végigsétáljuk a nyáresti Budapestet!

Július 10-én ismét jön a Séták Éjszakája, ahol délutántól késő éjszakáig lehet elveszni máskor bezárt budapesti kapualjak mögött, és felfedezni a főváros ismeretlen oldalát.

A közkedvelt budapesti városi séták szervezői, a Hosszúlépés.Járunk?, az ImagineBudapest és a Budastep a KÉK – Kortárs Építészeti Központtal kiegészülve ismét összeálltak, hogy együtt, közösen számtalan sétával örvendeztessék mega városi felfedezőket, az örök kíváncsiakat, a saját otthonukat, környezetüket jobban megismerni vágyókat, és azokat, akik nem csak a turisztikai ajánlókból ismernék meg a fővárost.

 

A második Séták Éjszakája programjain felfedezzük a metrók és a hidak történeteit, megmutatják olykor sokkoló titkaikat a világjárványok helyszínei, az Andrássy úti paloták és a Városmajor, kiderül, hogy mit adtak nekünk a rómaiak és a szecesszió mesterei. A Hosszúlépés. Járunk? megismertet a pesti sör történetével, a KÉK egy igazi szocreál lakótelepre kalauzol, a Budastep kinyitja a szem elől rejtett budavári kerteket, az ImagineBudapest bűnügyi történetek nyomába ered. Ezen kívül még számos témában indulnak Budapest rejtett történeteit és helyszíneit megismertető séták július 10-én. A Séták éjszakája programjaira a négy szervező honlapján, vagy Facebook-oldalán lehet jelentkezni.

Imagine Budapest https://imaginebp.hu

Hosszúlépés. Járunk?: https://hosszulepes.org/hu

Budastep https://budastep.hu/

KÉK - Kortárs Építészeti Központ https://www.facebook.com/KortarsEpiteszetiKozpont

Sétaéj+: Július 10-én Budapest mellett Sopronban, Veszprémben, Debrecenben és Pécsett is séták várják a városi felfedezőket. A tematikus sétákon hallhatunk hősökről és mítoszokról, kelta legendákról, Veszprémvölgy hajdani malmairól, Debrecen irodalmi pletykáiról és a Tettye forrásairól is. A vidéki programokra az alábbi linkeken lehet regisztrálni:

Debrecen: www.imaginedebrecen.hu

Pécs: www.imaginepecs.hu

Veszprém: https://www.facebook.com/events/628408248131507

Sopron:https://www.facebook.com/events/931448930750013

 


Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.
Online in elérhető a magyar Kéktúra film

Online in elérhető a magyar Kéktúra film 

Április 17-től online is elérhetővé válik a New Yorkban, Los Angelesben, Houstonban és Stockholmban is díjazott magyar Kéktúra film.
Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját

Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját 

Egy arcrekonstrukciós program és az igazságügyi antropológiai vizsgálatok megerősítették a szenzációs bejelentést.
Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes

Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes 

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a hazai rendezvénypiac számára.
Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat

Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat 

Nyuszivonat, tojásfestés és kerámiaszobrok a Skanzen Körtemplomában.
Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció

Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció 

Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra, hogyan lehet a gyakran több száz éves néphagyományokat életben tartani, továbbadni a fiatalabbaknak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.