Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Először készült Magyarországon átfogó, reprezentatív felmérés a rövid távú lakáskiadás megítéléséről, hatásairól és az esetleges szabályozások szükségességéről. A Medián által készített közvélemény kutatás kifejezetten azon belső kerületek (V., VI., VII., VIII. és IX.) lakosságát kérdezte, ahol airbnb lakások számottevő mértékben vannak jelen. Ezen belül a VI. kerület – ahol nemrég szavazás zajlott az airbnb betiltásáról–, önállóan is elemezhető almintával külön fókuszt kapott. 

A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a belső kerületek lakosságának csak egy nagyon szűk 12 százalékos kisebbsége, azaz hozzávetőleg minden nyolcadik ember támogatná az airbnb-k tiltását. A többség (60 százalék) ugyan szavazna arra, hogy szigorítsák a rövid távú lakáskiadás működését, de úgy, hogy ne tiltsák be azt. Azok száma is messze meghaladta a tiltáspártiakat, akik azt preferálnák egy szavazáson, hogy minden maradjon a régiben (21 százalék). 

A belső kerületek lakosságának csak egy nagyon szűk, 12%-os kisebbsége támogatná az airbnb tiltását
A belső kerületek lakosságának csak egy nagyon szűk, 12%-os kisebbsége támogatná az airbnb tiltását
Fotó: Medián

Az egyes kerületek között azonban szignifikáns különbségek adódtak. Aligha meglepően a Terézvárosiak a legszigorúbbak, hiszen itt egy intenzív kampány folyt a szavazással egy időben mindkét oldalon, amiben a polgármester is a tiltás mellett foglalt állást. 

A VII. kerületben, ahol az airbnb a legelterjedtebb, már a kerületek átlagát meghaladó mértékben (62 százalék) támogatnák azt a lakosok, hogy maradjon az airbnb, de azért szigorítsák a működésüket. Itt többen (17 százalék) szavaznának arra is, hogy minden maradjon a régiben, mint akik tiltást szeretnének (13 százalék). 

A VIII. és IX. kerületieknek, csak egy nagyon kicsi, 10% alatti része szeretne tiltást.

Külön érdemes megvizsgálni az V. kerületi eredményeket: itt nagyobb az átlagnál a tiltás-pártiak aránya (17 százalék), de még ennél is nagyobb azok aránya, akik azt szeretnék, hogy maradjon minden úgy, ahogy van (25 százalék). Itt a szavazók 50 százaléka a preferálná a szigorúbb keretek között való további Airbnb működést.

Minden más vizsgált kerületben ugyanis lényegesen többen voltak azok, akik azt preferálják, hogy maradjon az airbnb, akkor is, ha az opciók között szigorítás nem szerepel. Az V., VIII. és IX. kerületben 60 százalék feletti volt az arányuk, míg a VII. kerületben 54 százalék.

A Terézvárosiak összességében lényegesen szigorúbbak voltak a többi kerületnél
A Terézvárosiak összességében lényegesen szigorúbbak voltak a többi kerületnél
Fotó: Medián

Az összes belső kerület átlagában pedig 58 százalék szavazna arra, hogy maradjon az airbnb szigorítás nélkül is és 34 százalék  támogatná a tiltást, ebben az esetben.

Nem az Airbnb-k jelentenek komoly problémát a belső kerületek lakóinak

Emellett a Medián 16-féle lakókörnyezeti problémáról kérdezte meg a Budapest belső kerületeiben lakókat. A problémák egy része szorosan, egy része távolabbról, egy része pedig egyáltalán nem kapcsolódik a rövidtávú lakáskiadáshoz, és a problémák között szerepelt az is, hogy „túl sok lakást adnak ki rövidtávra, túl sok az Airbnb-s lakás”

 

A legsúlyosabb probléma egy rövidtávú lakáskiadástól teljesen független probléma lett (átlagosan 77 ponttal mindkét csoportban), a város, az utcák és az épületek nyári felforrósodása, a lakók több mint fele szerint ez nagyon nagy problémát jelent.

 

Érvek az Airbnb-k mellett és ellen

Érdekes eredményeket hozott az is, amikor a rövidtávú lakáskiadás mellett és ellen szóló érvek megítéléséről kérdezte a lakosokat a Medián. 5-5 olyan érvről kérdezték meg a lakókat, amelyek a terézvárosi ügydöntő szavazás körüli kampány főbb érveinek felelnek meg. Az érvek megítélését egy százfokú skálán elemeztük, ahol a 100 azt jelenti, hogy mindenki teljesen egyetért az érvvel, a 0 pedig azt jelenti, hogy mindenki teljes mértékben elutasítja ezeket. 

Érvek és ellenérvek
Érvek és ellenérvek
Fotó: Medián

Az eredmények nagyon kiegyenlítettek – ami összhangban van a szoros szavazási eredményekkel -, az egyetértés átlagos értékét tükröző pontszámok 54 és 69 pont között szóródnak a VI. kerületiek körében, és 54 és 66 között a belső kerületekben, egy kivétellel: „A túl nagy turizmus problémát okoz a helyi lakosok számára és ezért a rövidtávú lakáskiadás a felelős” érv kicsit leszakad a mezőnytől, ezzel az érvvel egy kicsit kevésbé értenek egyet a lakosok. Ez összhangban van azokra kérdésekre adott válaszokkal, amely a lakókörnyezeti problémákat vizsgálta.
 


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.