Megakiállítás Rembrandt- és Vermeer-művekkel a holland hetek keretében

Hollandia, királyság! címmel kulturális programsorozat indult szeptember 16-án. A nyugat-európai országot bemutató rendezvények csaknem három hónapon át zajlanak Budapesten és néhány vidéki településen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

"Célunk, hogy Hollandiát sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Magyarországnak. A DACS olyan holland értékek mentén szerveződik egésszé, mint a nyitottság, a fenntarthatóság, az együttműködés és a megújulás" - mondta Gajus Scheltema budapesti nagykövet a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A misszióvezető kitért arra, hogy a DACS-on fontos történelmi, társadalmi témák is megjelennek, mások mellett az emlékezetpolitika, a holokauszt. Az eseményfolyam a főváros több helyszínén, például a Trafóban, az A38 hajón és a BMC-ben jelentkezik programokkal, de Pécs és Debrecen is kapcsolódik a programokhoz.

Képzőművészet, zene, dizájn

A DACS a klasszikus képzőművészettől a kortárs komolyzenén át a holland dizájn színtérig műfajok széles skáláját érinti. A nyitóprogram Michiel Borstlap világhírű dzsesszzongorista koncertje kedden este a BMC-ben. A billentyűs eddig több mint húsz saját lemezt készített, dolgozott együtt Bill Bruforddal és Pat Metheny-vel is.

A programsorozat talán legkiemelkedőbb eseménye a Szépművészeti Múzeumban október 30-tól látható Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című megakiállítás. Gajus Scheltema kiemelte, hogy a csaknem száz művész több mint 170 alkotását felvonultató tárlaton Rembrandt húsz, Vermeer három remekműve lesz látható.

Ember Ildikó, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a Szépművészeti gazdag holland gyűjteményének negyven alkotása mellé több mint 130 érkezik magán- és közgyűjteményekből, köztük Párizsból, Stockholmból, Firenzéből a 17. századi holland alkotókat bemutató tárlatra.

"Gazdag és újszerű korszaka volt ez az európai festészetnek. Ekkor már nem az egyház és az udvar a művészet támogatója, hanem a polgárság, így megváltozik a művészet tárgya is, a történeti képek mellett megjelennek a portrék, a tájképek, a csendéletek és az életképek" - mondta a kurátor. A kiállításhoz kapcsolódik egy Tapintható Tárlat, amely a vakok számára teszi elérhetővé az alkotásokat.

A DACS részeként Hollandia a Design Hét Budapest díszvendége. Osvárt Judit projektvezető arról beszélt, hogy a Design Hét történetében Hollandia a negyedik díszvendég, és a 220 program húsz százaléka kapcsolódik hozzá október 3. és 12. között. Az Átvitt értelem című hét középpontjában a divat, az építészet, az urbanizáció és a formatervezés áll. Lesz dizájnbútor- és divatbemutató, a holland gasztronómiához is kapcsolódnak, a Várkert Bazárban a Rotterdam Design Prize-ból tekinthető meg válogatás.

A Design Hét Budapest egyik sztárelőadója Jurgen Bey, a munkáiban az intellektuális teljesítményt, a kézműves technikák iránti figyelmet, a társadalmi elkötelezettséget és az iparági professzionalizmust egyesítő Makkink Bey iroda alapítója.

Performanszok a Trafóban

A DACS budapesti programjainak kiemelt helyszíne a Trafó. Barda Beáta művészeti vezető beszámolt többek között arról, hogy szerdától a hétvégéig láthatók Vincent de Rooij színész, tárgy- és videoművész Lakatos Csilla táncossal, illetve Daan Mathot zenésszel közös előadásai, október 29-én a PIPS:lab interaktív digitális színházi performansza, a Diespace 3.0 a nézők aktív részvételével, november 5-én pedig Jefta van Dinther Grind című előadása a különböző nézői reakciók megfigyelésére. A DACS-on látható lesz Lotte van den Berg vizuális művész projektje, a Building Conversation.

Október 26-án nyílik és jövő februárig tekinthető meg Erwin Olaf holland sztárfotós tárlata a debreceni MODEM-ben. Bencsik Barnabás, a Kortárs Képzőművészeti Exportiroda (ACAX) vezetője, művészettörténész kiemelte: az életműkiállítás bemutatja a több műfajban is utazó művész karakteres, kifinomult, provokatív világát.

A DACS zenei programjából kiemelkedik még a Holland Baroque Society fellépése a Zeneakadémián szeptember 21-én, Michel van der Aa kortárs zeneszerző koncertje és közönségtalálkozója (október 28., 29.), valamint Steve Rachmad techno producer, dj estje az A38-on szeptember 20-án.

A rendezvénysorozat része az amszterdami székhelyű World Press Photo hagyományos kiállítása a Néprajzi Múzeumban szeptember 26-tól egy hónapon át.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.