Megdöbbentő tény egyik legszennyezettebb hazai vizünkről

Egy köbméternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám, a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogban pedig 214,8 műanyagszemcsét számoltak össze. Közömbösíteni még nem igazán lehet ezeket, megelőzéssel többet tehetünk természetes vizeink műanyagmentesítésén, vélik a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének szakemberei.

 

Bár a legtöbb földfelszíni víz a Zala folyóból érkezik a Balatonba, mégsem innen jut a tóba a legtöbb szennyezés, hanem a kisebb befolyókból. A legutóbbi kutatás során a Balaton két medencéjében nyolc helyszínen végeztek méréseket, 50 mikrométer és 1 milliméteres tartományban vizsgálódtak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (BLKI, Tihany) munkatársai a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE, Gödöllő) kutatóival közösen.

Balaton
Balaton
Fotó: depositphotos

Különböző technológiákkal és különböző lépésekben egy köbméter vizet szűrtek át, és hétfajta műanyagot azonosítottak a vizsgált mérettartományban.

A polipropilén (PP), a polisztirol (PS) és a polietilén (PE) voltak a leggyakoribb műanyagok, amelyek elsősorban fóliákból, PET-palackokból, zacskókból, ruházatokból és hőszigetelő anyagból (hungarocell) kerültek a vízbe.

Ezen vizsgálatokat kiterjesztették a Kis-Balatonra is, hogy összevethessék a két víztér adatait. A Kis-Balatonban átlagosan 7-8 mikroműanyag szemcsét találtak a kutatók ezer liter vízben, míg a Balatonban 21-et.

„Ez utóbbi szám talán nem tekinthető kirívóan magasnak, noha 67 európai tó esetében 7,3 átlagos szemcseszámot számoltak össze a kutatók, igaz, más vizsgált mérettartományban (310 mikrométer és 5 milliméter között) és eltérő módszerekkel. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az édesvízi tavakat egyelőre még kevésbé vizsgálják, mint a tengereket, óceánokat és a folyóvizeket”

– mondta Svigruha Réka, a HUN-REN BLKI tudományos munkatársa.

A kutató hozzátette, az európai folyóvizekben átlagosan 0,03-187 000 között is lehet a mikroműanyagok száma egy köbméter vízben irodalmi adatok alapján.

Érdekesség, hogy nemrég érkezett egy számadat az egyik legszennyezettebb hazai vizünkről: a Bodrog folyóban tízszer annyi, 214,8 mikroműanyagot mértek egy köbméter vízben, mint amennyit legutóbb a Balatonban.

A Bodrog és a Tisza Tokajnál
A Bodrog és a Tisza Tokajnál
Fotó: Wikimedia Commons

Svigruha Réka szerint még gyerekcipőben járnak azok a kutatások, amelyek a mikroműanyagok lebontását célozzák meg különböző mikroorganizmusokkal, például baktériumokkal, gombákkal.

A kutató ezért a megelőzésre helyezné a hangsúlyt, a szennyvíztisztító-telepeken a szűréseket, a szűrésberendezéseket fejlesztené, valamint úgy véli, sokkal környezettudatosabban kellene a műanyag termékeket használnunk például a vízparti nyári fesztiválok idején.

A kevesebb műanyag használata már csak azért is indokolt a vízpartok környékén, mert azok a táplálékláncokon keresztül könnyen eljuthatnak az emberi szervezetig is. 

Mi az a mikroműanyag?

 A mikroműanyagok alatt az 5 milliméternél kisebb szemcséket értjük, amelyek forrásai legtöbb esetben például a ruhamosásból származó szálak, a kozmetikai termékekben lévő apró szemcsék, vagy a fóliák, zacskók és műanyag palackok lassú bomlási folyamatainak termékei fizikai és kémiai folyamatok végeredményeként. Most már az állatok, sőt, az ember szervezetében is kimutatták ezeket a szemcséket.


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.