Mégis megmarad a SZÉP-kártya?

A kormány elkötelezett a SZÉP-kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az ügynökség közleményében határozottan cáfolta a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kabinet a SZÉP-kártya megszüntetéséről döntött volna.

A kormány ezzel szemben idén júniusban arról határozott, hogy 2017-ben a legkedvezőbb adózású béren kívüli juttatások 450 ezer forintos keretéből a versenyszférában 100 ezer forint adható készpénzben, további 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyán - fejtették ki, hozzátéve, a közszférában adható 200 ezer forintos keretből 100 ezer forint készpénz mellett a fennmaradó összeget adhatják a munkáltatók SZÉP-kártyán.

Kiemelték, a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, hiszen évről évre emelkedik a magyar családok száma, amelyek a kártyát használják. A SZÉP-kártya forgalma az utóbbi két évben több, mint 15 százalékos növekedést mutatott, a bevezetése óta eltelt öt év alatt pedig 350 milliárd forintnál is nagyobb mértékben járult hozzá a hazai turizmus forgalmának növeléséhez - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a SZÉP-kártya feltöltéseinek összege 2015-ben meghaladta a 90 milliárd forintos rekordot. A több mint 1,5 millió kártyatulajdonos ebből az összegből 83 milliárd forintot költött szállásra, étkezésre és kikapcsolódást szolgáló egyéb szolgáltatásokra - tették hozzá.

A Népszava azonban úgy írja: a turisztikai ügynökség a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint 2018-tól búcsút mondhatunk e népszerű cafeteriaelemnek, nem cáfolta és nem is erősítette meg, mondhatni a kérdés továbbra is lóg a levegőben. Nem érkezett cáfolat a Nemzetgazdasági Minisztériumtól sem, a Népszavának nyilatkozó érdekvédők is ezt hiányolták. A 2012 elején bevezetett SZÉP-kártyák ötéves érvényességi ideje is lejár, így ezért sem ártana tisztázni mi lesz a jövőre még kedvezményes adózású, béren kívüli juttatási forma sorsa.

Forrás: MTI


Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely

Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.