Megjelent a hop-on hop-off buszok üzemeltetésére vonatkozó tender

Nagyon várták a budapesti városnéző buszos cégek, hogy a fővárosi önkormányzat végre kiírja a hop-on hop-off buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós pályázatot, a kiírás most meg is jelent.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk korábban, Budapest önkormányzata júniusban egy zárt ülésen úgy döntött, 2017-től 20 évre monopolizálná a hop-on hop-off üzletet, vagyis a jelenlegi négy helyett egyetlen cég végezhetne városnéző buszos tevékenységet. Akkor arról is szó esett: a négy közül három, a fővárosban garantált buszos városnézéseket kínáló vállalat is egyetért abban, hogy valamilyen szabályozás szükséges, azonban azt nem úgy képzelik el, ahogy a főváros illetékesei.

A bejelentést követően a tendert jó ideig nem írták ki, ezért a három buszos cég - a Program Centrum Kft., a Mr. Nilsz kft. és a City Sightseeing Kft. - július közepén nyílt levélben fordult segítségért Orbán Viktor miniszterelnökhöz, az erről szóló sajtótájékoztatón pedig megfogalmazták: a kormányfőtől azt várják, hogy a pályázatot olyan módon írják ki, hogy azzal ne egyetlen céget hozzanak helyzetbe, vagyis több vállalkozás is a piacon maradhasson azoknak a feltételeknek a teljesítése mellett, amit elvárnak.

A tendert most kiírta Budapest Főváros Önkormányzata, melyben így ismertetik a közbeszerzést:

A szerződés tárgyát legfeljebb 20 éves időtartamra a hop-on hop-off technológiával végzett autóbuszos városnéző személyszállítás, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési tevékenység, a jegykiadást érintő, kapcsolódó tevékenységek, a marketing, kommunikációs és tájékoztató tevékenység, valamint az utazásszervezői tevékenység képezi.

A szolgáltatás nyújtásához az ajánlatkérő 70 db közterületi útvonal és 39 db megállóhely használatát biztosítja, amelyeken a tárgyév április 1. és október 31. közötti időszakában a minimális kötelező járműszám 25 db jármű.

A koncesszió odaítélésnek alapja a következő kritériumok: a minimális járműszámhoz kapcsolódó, fix koncessziós díj (nettó HUF/hó), az üzleti-gazdálkodási terv szakmai színvonala, a szakmai koncepció szakmai színvonala és a minimális járműdarabszámon felül beállításra kerülő járművek után fizetendő többlet díj (nettó HUF/jármű/hó).

A kiírás szerint az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja, a koncesszió tárgyát képező szolgáltatás részekre bontását annak szoros összefüggése nem teszi lehetővé. Továbbá azt is megfogalmazzák, hogy az ajánlatkérő az eljárást egy szakaszban bonyolítja le.

A kiírás szerint alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolója alapján a mérleg szerinti eredménye a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, lezárt üzleti év közül egynél több üzleti évben negatív volt; a fenti időszak kezdete után működését megkezdő ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevétele nem éri el az 1 200 000 000 forintot; a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti év összességében a teljes nettó árbevétele nem éri el az 1 200 000 000 forintot, valamint a közbeszerzés tárgyából (városi, turisztikai célú, autóbuszos személyszállítási tevékenység) származó nettó árbevétele nem éri el a nettó 1 200 000 000 forintot. Hozzáteszik: elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg, de a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

A koncessziós hirdetmény ide kattintva tekinthető meg.


Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.