Megnyílt a Tavaszi Vásár

A Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál a Vörösmarty tér felújítása miatt idén 2019. április 5-28. között nem egy, hanem négy helyszínen várja a látogatókat. A vásár központi helye a Vigadó tér környéke és a Duna-korzó.

Az ünnepélyes megnyitót április 4-én, csütörtökön a Városháza parkban rendezték, ahol Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK)/a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit. A Budapestre látogatók hozzávetőlegesen 60 százaléka, mintegy 2,5, - 3 millió vendég kifejezetten a kulturális programkínálat miatt érkezik a fővárosba – mondta Bán Teodóra, aki megemlítette azt is, hogy Budapest lakói is büszkék lehetnek arra, hogy a főváros nyerte a „Legjobb európai úti cél” címet. Néhány számadattal is alátámasztotta a turizmus fontosságát: az ágazat közvetett hatása a GDP-hez 8 százalékos, vagyis három milliárd forint volt tavaly.

Kicsit eltérő programokkal várják a látogatókat a Városháza parkban, ugyanis ezen a helyszínen a gyerekeké a főszerep. A gyerekelőadások mellett itt található kézműves játszóház is, ahol szakavatott segítők közreműködésével húsvéti ajándéktárgyakat, játékokat készíthetnek a gyerekek. Az egyedi, kézzel készített termékek nem csak a külföldiek számára jelentenek újdonságot, hanem a hazai látogatók is olyan, a hagyományokra épülő, de a mai kor igényeinek megfelelő tárgyakat vásárolhatnak, amelyek akár bármelyik háztartásban is megállják a helyüket.

A Duna-korzón felállított színpadon koncertekkel népzenei és néptánc műsorokkal is szórakoztatják majd a közönséget. A vásárban itthon és külföldön évtizedek óta elismert vendéglősök állnak a pultok mögött, így küldetéstudattal, hitelességgel képviselik a Kárpát-medencei gasztrokulturális értékeket, a húsvéti és pészah ünnepkör hagyományait.

A tavaszhoz és a húsvéti ünnepkörhöz számtalan étel kapcsolódik, a vásár vendéglátósai a tematikus heteknek megfelelő ételekkel is készülnek. A pultoknál a böjti, medvehagymás vagy a bárányételeket és a kalácsot is meg lehet megkóstolni, a látogatókat válogatott alapanyagokból készült ízletes ételspecialitások, kézműves édességek, italok várják. Minden helyszínen más és más szórakozás, étel és italkínálat, valamint műsor várja az érdeklődőket április 28-áig.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.