Novembertől hétvégente megújult vársétákkal várja az érdeklődőket a Veszprémi Főegyházmegye. A helyszínre látogatók két útvonal közül választhatják ki a számukra érdekesebbet: az egyik a Szent Mihály Főszékesegyházat és annak altemplomát, a Szent György Kápolnát, valamint a Szentháromság-szobrot mutatja be, a másik pedig az Érseki Palota kiemelt terein kalauzolja végig a résztvevőket, de érinti a Gizella Kápolnát is.
Fotó: Lendvai István
A Biró-Giczey Ház a hétfői szünnapot leszámítva minden nap nyitva tart – hétköznaponként a késő délutáni órákban, hétvégenként és ünnepnapokon pedig egész nap várja a látogatókat több kiállítással. Ezek egyike a nemrég az Év kiállítása 2025 díjjal elismert Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című különleges tárlat, amely az Érseki Gyűjtemény kincseiből válogat, és Mária Magdolna életének mozzanatait bemutató műtárgyakon keresztül tárja fel a „Magdolnaság” titkát.