Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész kurátori válogatásában pályakezdő művészek művei mellett megtalálhatóak azon visszatérő alkotók munkái is, akik hosszú évek óta sikeresen szerepelnek a felfedező kedvű páros kiállításain. Többen közülük már csatlakoztak a galéria művészköréhez.

A címadás a válogatás friss, fiatal, erőteljes és virtuóz jellegére, és nem mellesleg a Bartók Béláról elnevezett negyedhez való csatlakozásra is utal, hiszen a galéria szeptember óta a Bartók Béla út 39-ben fogadja a művészetkedvelőket, alkalmi vásárlókat és műgyűjtőket.


Fotó: RezidentArt

A képkavalkádon közel 60 művész mintegy 150 alkotása két héten keresztül böngészhető a galéria falain és a vásár online katalógusában. A seregszemle alkalmat teremt a fiatal, pályakezdő alkotók számára a bemutatkozásra és művészeti piacra való belépésre, bevezető áraival pedig lehetőséget kínál a kortárs alkotások megszerzésére olyan műkedvelők számára is, akik korábban még nem vásároltak festményt.

Az újoncok megjelenése a piacon a gyűjtők számára is izgalmas helyzetet teremt, ahol komolyabb tét nélkül lehet kipróbálni, hogy rövid vagy hosszú távon ki érez rá jobban egy-egy tehetséges művészre, avagy a korszellem szavára.

A kurátorok két évtizedes tapasztalata, kvalitásérzéke és ízlése biztosítékot jelenthet azok számára is, akik most kezdenek ismerkedni a kortárs képzőművészettel. A karácsonyi időszakban a válogatásban egy különleges, egyedi ajándékra, egy maradandó emlékre, vagy akár egy értékőrző befektetésre is rátalálhatunk. A vásár hétfő kivételével minden nap látogatható.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.