Most életbevágóan fontos, hogy locsoljuk a fákat

Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.

Kiemelik, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, valamint, hogy a felhőszakadások által hozott eső sem jelent gyógyírt, hiszen az legtöbbször nem jut el a fák gyökeréig.

„Hetek óta szárazság van megint. Akár két éve, idén is történelmi méretet ölt, ahogy az egymást követő napok, egymást követő hetek után még mindig nem jön az enyhítő eső. A 10 millió Fa országos Faültető közösség, ahogy eddig is cselekvéssel reagál a helyzetre”

– írják Facebook posztjukban, melyben öntöző „sportesemény” sorozatot hirdetnek a fák túléléséért!

Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára

„Ez a nyár hátralévő életed leghűvösebb nyara – szokták használni ezt a hátborzongató jövendölést. És sajnos van ebben igazság. Ahogy azonban nemcsak mi emberek, de az általunk életre hívott fák, cserjék remélt hosszú életében is ez a mostani a legkevésbé megpróbáltató nyár. Pedig....

Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára
Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára
Fotó: depostiphotos

Változik a klíma, változnak a körülmények, nekünk embereknek is változnunk kell, ha csak egy kicsit is előre tekintünk a holnap felé. Ahhoz, hogy városaink, településeink a gyermekeink és unokáink számára is élhető, túlélhető közeget kínáljanak majd, ma kell cselekednünk, és ezeken a forró napokon kell tudnunk megszervezni azoknak a fáknak az öntözését, amelyek pár év után már saját erőből is képesek lesznek átvészelni a kritikus heteket. De most még nem!” – írják.

Elég, ha lakóhelye környékén ismer fákat

„Jelöljük ki ezentúl a nyári hétvégék lezárását, a vasárnap estéket a 10 millió Fás ültetések közös locsolásának időpontjaként, a vasárnap esték teljenek a „LOCSOLIMPIA” jegyében. Sőt, ha nem vagy 10 millió Fás, sosem ültettél, csupán a lakóhelyed környékén ismersz fákat, növényeket, azok számára is juttathatsz enyhítő vizet. Mostantól ezen a nyáron és a következőkön is, ezeken az esteken juttassunk elegendő éltető vizet a magunk ültette és bennünket szolgáló növényeknek. (…) Szó szerint életbevágó, hogy ezeken a vasárnapi versenyeken jól szerepeljünk. Mindent bele 10 millió Fások! És hajrá növények, a ti élni akarásotok is kell a közös sikerhez!”

Erdőmentő locsolás Monorierdőn

És ahogy az olimpiai játékoknak, a LOCSOLIMPIÁNAK is lesz egy nyitánya – írják.

Augusztus 3-án szombaton Monorierdőre hirdettek egy nagyszabású közösségi locsolási erdőmentő akciót

Komoly összefogásra van tehát szükség, segítsük a fákat a túlélésben, hogy ők segítsenek minket a túlélésben felnövekedvén!

Az alapítvány a vasárnap estéket javasolja a Locsolimpiai „játékok” lebonyolítására, de a szervezett közösségi locsolások persze más napokon is lehetnek.

 


Rangos díjra jelölték az atlétikai központot

Rangos díjra jelölték az atlétikai központot 

A központ a neves ArchDaily építészeti portál 2025-ös Év Épülete díjának sport kategóriájában kapott jelölést.
Repülős programok egész évre

Repülős programok egész évre 

Ebben az évben is programkavalkáddal várják a látogatóikat a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.