MUISZ-irodák az MTÜ által szervezett dél-alföldi tanulmányúton

2016. szeptember 27-28-án a Magyar Utazási Irodák Szövetségének beutaztatással foglalkozó tagirodái vettek részt a Magyar Turisztikai Ügynökség Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának tanulmányútján, mely igen gazdag, kellemes hangulatú programot nyújtott a résztvevők számára.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A pósteleki Mókus csárda vendégszerető fogadtatása és gazdag gasztronómiai kínálata alapozta meg a két napos út hangulatát, melyet a rendkívül igényesen felújított gyulai Almásy-kastély és a Várfürdő megtekintése követett, ahol az érdeklődők betekinthettek az AquaPalota világába és sétát tehettek a fürdőt körbeölelő csodálatos ősparkban.

A tartalmas napot a Bréda-kastély 3D-s épületvetítése tette teljessé. Az utazás fáradalmait a felújított "százéves" Komló szállodában pihenhette ki a csoport.

A második napon is sok látnivalóban volt részük a vendégeknek. A Szegedi Dóm és Látogatóközpont megtekintése után a Csillagösvény Élménypark jurtájában egy workshop keretében találkozhattak az irodák a dél-alföldi régió szolgáltatóival, majd az Ópusztaszeri Emlékpark zárta a programot, ahol a résztvevők ismét beülhettek a "régi idők" iskolatermének padjai közé, és néhány percben vidám hangulatú időutazást tehettek a "szigorú tanító úr" nádpálcás felügyeletével. A Feszty-körkép megtekintése mellett új fejlesztések bemutatására is sor került.

A program lezárásaként személyre szóló mesterlevelet kaptak az utazási irodások, mely igazolta, hogy bejárták a helyszínt, és mely garancia arra is, hogy meleg szívvel fogják ajánlani a látnivalókat csoportjaik számára.


Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely

Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.