Az 1700-as évektől dokumentálják a Fazekas családot Nádudvaron. Gazdálkodtak az alföldi mezővárosban és fazekasként is dolgoztak, a mindennapi élethez kellő tároló- és vizesedényeket korongozták agyagból. Például lisztes bödönök, vizeskorsók, gabonatárolók, fűszertartók, szilkék (ételhordó edény) kerültek ki kezük alól. A férfiak dolga volt a korongozás, a nőké a díszítés. Karcolozással, rárakással és sikálással (kaviccsal való mintázás) díszítettek. Az 1950-es években a megyei múzeum és a kulturális vezetés új kihívás elé állította a fazekas szakmát, újra a fekete kerámia készítését szorgalmazták. A technikai fejlődés miatt kiszorult a fekete cserép a mindennapokból és előtérbe került az edények lakásdíszítő funkciója. Meg kellett találni azt az irányt, ami hiteles, és beilleszthető a lakásba. Használható, de a régi formákat tükröző edényeket készítettek. Például a szilkék helyett kerek vázákat, a fazekak helyett kaspókat, nagyméretű tárolóedények helyett desszertes edényt, ékszertartót csináltak. Jó szakmai érzékkel, kitartással vitték új irányba a fazekasságot.
Búbos kemence, tulipános láda
A Fazekas család 300 évvel ezelőtt épült háza ma is áll a településen. Műemlék a hagyományos, alföldi stílusú parasztház, háromosztatú, szabadkéményes. Az 1990-es évek végéig lakták. A konyhából két szobát is fűtöttek, a tisztaszobát és a dolgozószobát. Mindkét szobában állt egy-egy búbos kemence, a dolgozószobában még most is megvan, az elé épített sparhelttel együtt. Fazekas Ferenc emlékszik, hogy dédszülei, nagyszülei ott főztek télen és ott is dolgoztak. Ma is megvan a fazekaskorong, ugyanúgy, háttal a kemence sutjának, hogy melegítse a korongozó hátát. Mellette állt a tulipános láda, ott pedig a kerámiát díszítő asszony sikálta az edényt az apró ablakon beszűrődő fénynél. Fazekas Lídia nevéhez főződnek a fekete kerámia gyermekjátékok, mint a koca kismalacaival, a síp vagy a bödöntartó fa az edényekkel. Ezekből üveges szekrényben őriz jó néhányat Fazekas Ferenc. Nagy becsben áll az általa fellelt legrégebbi lisztesbödön is az 1700-as évekből. Az udvaron, a ház előtt egy egykor raktárnak használatos épület áll, gerendái jól kitartják a tetőt, odafért a deszka, amin kitették szárítani a cserépedényeket. A ház előtti kerítést már tavaly kicserélték, az idén a nádtetőt rakatják újra, és tervben van a ház renoválása és fazekas emlékházzá alakítása.
Generációkon átívelő szakma
A házban élt egykor Fazekas Lajos is, az édesapa. 1918-ban született és 1998-ban halt meg. Három fia és egy lánya született, Lajos, István, Ferenc és Erzsébet. Mindannyian kitanulták a fazekas szakmát. Mindhárom fiúnak saját műhelye van, mindegyikük munkájára sajátos stílus jellemző. Erzsébet a Füvészkert utcai református általános iskolában tanított aktív idejében a fazekas tanulóknak adta tovább tudását. István is az iskola tanára volt, tőle Ferenc vette át a stafétabotot. A család azért tudja folytatni a több mint 300 éves fazekasságot ugyanabban a kisvárosban, mert nem rivalizálnak, hanem segítik egymást. Gyermekeik közül hárman is végzett fazekasok, de főállásban csak egy fiatalember, István fia, ifjabb Fazekas István műveli a szakmát. Erzsébet fia orvosi egyetemet végzett, ideggyógyász lett, Németországba költözött pár éve a családjával. Ferenc fia agrármérnök diplomáját kamatoztatva dolgozik, és mellette kemencéket épít. Lánya bölcsészkaron, német-lengyel szakon végezte az egyetemet, jelenleg az Aquaticum Termál szállóban dolgozik.
A fazekasság kezdete |
A fazekasság kezdetét a neolitikumra, az időszámításunk előtti 7. évezred közepére teszik, ezen belül is a fekete edény készítése kb. 6000 éves. Egyszerre több kultúrában jelent meg egymástól függetlenül, és a döntő lökést a fazekaskorong feltalálása hozta a fejlődésben. Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig fellelhetők ennek a legősibb technikának az emlékei. Magyarországon több mint száz fazekasközpont működött, ezek közül körülbelül harmincban készítettek fekete cserepet is. Ma már csak Mohácson és Nádudvaron, de a díszítésmódjuk jelentősen eltér egymástól. A település határában található magas vastartalmú, jó minőségű agyag tette lehetővé, hogy a fekete cserép készítésének máig is meghatározó központjává váljon és maradjon Nádudvar. (Forrás: www.nadudvarifazekas.hu) |
Az agyag bűvöletében
Fazekas Ferenc Népi Iparművész fazekasmester az agyag bűvöletében nőtt fel. Látta otthon, hogyan dolgozik az édesapja, és gyermekkorában sokat játszott az agyaggal. Amikor érettségi után dolgozni kezdett, először azokat az edényeket formálta meg, amiket otthon látott. Aztán saját műhelye lett, és kialakította az egyéni stílusát jelentő formákat. Elsősorban a díszítésben keresett új utakat. Ugyanis formailag nem sok eltérés lehet az edények között, ha népi kerámiáról van szó, és a szín, valamint a forma is hagyományos. Az évszázadok alatt kialakultak a tartó- és vizesedények legpraktikusabb formái, azokat követi ma is a kor diktálta változásokhoz alkalmazkodva. Például ma már nem kell 5-6 literes lisztesbödön, elég kisebb is, megfelelő arányú, formájú és díszítésű. Jó példa az évszázadok alatt letisztult formára és praktikumra, hogy a lisztesbödön fedele belső peremes, így nem száll rá a por, és amikor leemelik a fedelét, az nem hullik bele. Újítást is diktáltak a mindennapok. A kávé, kapucsínó elterjedése kívánta az új italoknak való csészék, készletek készítését.
Azt nem lehet előre tudni, hogy mely edényeket fogják keresni a vásárlók. A mester tapasztalata szerint a tájegységre jellemző, hiteles tárgyak kellenek. Az ő felelőssége, hogy munkáján keresztül próbálja azokat az embereket is befolyásolni, akik nem érdeklődnek a népművészet iránt. Saját stílusa leginkább a díszítésben fedezhető fel. Nincs két egyforma tárgya, mert hiába az azonos forma, díszítéssel mégis megváltoztatható. Például hosszanti díszítéssel karcsúbbnak látszik ugyanaz a kanna, mint apró hullámvonalas ékítéssel. Hogy miért szereti a munkáját? Mert megnyugvást ad neki. Nagy örömöt, hogy azt csinálhatja, amit szeret, amivel szülei, nagy-, déd-, ük-, szépszülei és náluk régebbi generációk is keresték kenyerüket. Jó érzést okoz neki, hogy olyan dolgokat csinálhat, amivel örömet okoz másoknak, tovább viheti imádott települése nevét, és hozzá tehet a nádudvari fazekassághoz. Számos díjjal – közte a Magyar Köztársasági Ezüst érdemkereszt kitüntetéssel – ismerték el munkáját, tárgyai kiállításokon bejárták az országot, de külföldre is eljutottak. Fazekas táborokban ismertette meg a hazai és külföldi érdeklődőkkel a népi kerámia készítésének fortélyait.
Formálódó tanítványok
Szakoktató a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium népi fazekas szakán 2009 óta. Ma már ez az iskola az egyetlen az országban, mely több népi kismesterséget is oktat, mint faműves, szőnyegszövő, nemezkészítő, népi bőrműves és fazekas tudományokat. Élvezi a tanítást, öröm neki látni a fiatalokat, amint átalakul személyiségük az iskolában eltöltött idő során. A magyar népművészet iránti érdeklődésük nyomán természetessé válik, hogy felveszik a kalapot, jól érzik magukat a parasztingben, szívesen használják azokat a tárgyakat, amelyeket az iskola műhelyében készítenek.
Tanítás, alkotás
Fazekas Ferenc tagja a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Fazekas Szakbizottságának. Fesztiválok, szakmai rendezvények szervezésében segítenek, mint például a Debreceni Nemzetközi Fazekas Fesztivál rendezésében, melyre kétévente kerül sor a cívisvárosban. Tagja a Népi Iparművészeti tanács zsűribizottságának, szaktudásával bírálja a fiatal fazekasok munkáit. Az idén 60 éves mester néhány év múlva nyugdíjba megy. A családján kívül két fontos dolga van. Az egyik a tanítás, tapasztalatának, tudásának hiteles átadása és az alkotó munka. Megteheti, hogy csak azokat az edényeket készítse, melyeket szeret, és van rá ideje. Munkáját bemutatja az érdeklődőknek, sőt ki is lehet próbálni a korongozást műhelyében. Most készül a hétvégi Zalegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozóra és Fesztiválra és az augusztus 20-a alkalmából a Budavári Palotában megrendezett Mesterségek Ünnepére.
Fekete kerámia készítése |
Az agyagot kiásták, hazaszállították, vízzel hígították, szitán átszűrték, így tisztították a szennyeződésektől. Majd a napon szikkasztották, pincébe hordták és egy évig érlelték. Edényeket korongoztak az agyagból és díszítették. A karcolást és rárakást a még nedves edényen végezték, a sikálást az égetés előtti száraz edényen. A nádudvari díszítésre jellemző sikálás folyami kaviccsal való dörzsölést jelentett, amivel szabályozták az edény vízálló képességét. A sikált részeken szép fényessé vált a kerámia. Fatüzelésű kemencében 8-10 órán át 900-950 Celsius-fokon égették, a füstöt és a kormot belefolyatva a kemencébe. (Forrás: www.nadudvarifazekas.hu) |