Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó turizmus miatt, hanem mert a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő, mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Hévízen.

 

Nagy Márton a várossá nyilvánítás 32. évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra. Hévíz nem a belföldi turizmusra épít az évente mintegy 120 ezer magyar vendéggel, ezért a külföldiek beutaztatásának versenyében is helyt kell állnia, amihez fejlesztések kellenek.

Nagy Márton
Nagy Márton

Hozzátette, ezen fejlesztések közé tartozik a Hévíz-Balaton Airport idén induló, 3 milliárd forintos felújítása, valamint a tófürdő komplexumának tervezett korszerűsítésére elkülönített 17 milliárd forint.
Elhangzott még, hogy

Magyarországon a harmadik leglátogatottabb termálfürdő a hévízi, de a brit Mirror magazin szerint a világ 7. legjobb turisztikai desztinációja.

Sajnos az elmúlt időszak a Covid-járvány és a háború miatt nehézségeket jelentett Hévízen is, elsősorban az orosz turisták elmaradása miatt, de a tófürdő látogatottságában már látszik az emelkedés, az 1,2 milliós éves csúcshoz közeledve idén 1,1 millió látogató várható.
Hévízen német, osztrák, szlovák, cseh és lengyel turisták fordulnak meg a legnagyobb számban. A balatoni régióban 2023-ban mintegy 8,7 millió vendégéjszakát regisztráltak - az országos adat 21 százalékát -, Hévíz adta a térség vendégéjszakáinak 13 százalékát - ismertette a miniszter.
Hozzátette, hogy

jól indult az idei év, ugyanis az első három hónapban 67 ezer vendéget és 196 ezer vendégéjszakát regisztráltak Hévízen, mindkét adat 23 százalékos növekedés a tavalyiakhoz képest.

MTI

 


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.