Nagy Márton miniszter: jó évet zárt tavaly a hazai turisztikai ágazat, idén érkezik a szektor saját bankja

A turizmusban van lendület és erő, és csúcsteljesítményekről lehet beszélni a 2024-es évben, mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 32. Turizmus Évadnyitó Gálán szombaton Budapesten, egyben bejelentette, idén érkezik a szektor saját bankja, derül ki az MTI híréből.

A turizmus éves szokásos gáláján a tárcavezető bejelentette, 

lesz turisztikai bank, ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket. Az első hitelprogramok is akkor jelennek meg.

 Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gálán
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gálán
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A miniszter kiemelte, minden várakozást felülmúlva 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly. A szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 16 százalékos növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek. 

Arról is beszámolt, hogy decemberben az előző évinél 250 ezerrel több magyar utazott külföldre, a beutazó turizmust tekintve pedig 17 százalékkal többen érkeztek hazánkba. Idén januárban 20 százalékos növekedést mértek a beutazó turizmusban, a fővárost érintően pedig 30 százalékos növekedést.

A repülőtér visszavásárlását fontosnak nevezte. 

Felidézte, hogy tavaly a rövid távú lakáskiadás kérdésével is foglalkoztak, ez esetben konszenzus született. Az alanyi áfamentesség bevezetését is fontosnak nevezte az ágazatban, a szervízdíj és borravaló kérdéskörben voltak viták, viszont jó kompromisszum született a témában.

Idén a SZÉP-kártya digitalizációja és emellett számos olyan intézkedés következik, amivel tovább fejlesztik a szektort. Ezek között bejelentette:

ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodákon keresztül fogadja majd a hiteligényeket, és az első hitelprogramok is akkor jelennek meg.

Kitért arra, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest között. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását.

Elhangzott, hogy célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.

Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója többek közt elmondta:

a 13 fókuszpiacon az idei évre adatalapú stratégiával készültek a kitűzött növekedés eléréséhez. A szervezet turizmusszakmai összefogásra épít, szakmai támogatást nyújt a turizmus szereplőinek információval és adatszolgáltatással, kiterjedt kutatásokkal, marketing megjelenések támogatásával.

Francois Berisot, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója ismertette, 2024 különleges év volt a repülőtér életében, többek közt azért, mert a reptér ismét állami tulajdonba került.

Valamint elhangzott, hogy a tavaly kezelt 17,5 millió utassal az éves forgalom nemcsak a 2023-as értéket haladta meg 19,5 százalékkal, hanem az eddigi csúcstartó 2019-es adatot is túlszárnyalta 8,7 százalékkal.

Az utasszám minden hónapban meghaladta az egymillió főt, míg októberben az 50 legforgalmasabb európai repülőtér közül a Budapest Airport regisztrálta a legnagyobb forgalmi növekedést. 2024-ben 43 légitársaság 141 úti célja volt elérhető Budapestről; a legnépszerűbbek London, Isztambul, Milánó és Párizs voltak. A kínai utasforgalom csaknem háromszorosára emelkedett

- mondta a vezérigazgató.

 


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.