Nagy Márton: az idei főszezon minden várakozást felülmúlt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem mindennapi eredményekről számolt be a nemrég megnyílt Kimpton Hotelben tartott keddi sajtótájékoztatón. Az, hogy pont ebben a vadonatúj ötcsillagos házban tartották a turisztikai értékelő sajtótájékoztatót, egyben azt is jelzi, hol áll a magyar turizmus, a turisztikai és hotelpiac. 

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Érdemes új hotelt nyitni Budapesten és Magyarországon - folytatta beszédét, de a legfontosabb – hangsúlyozta már az elején – erős turisztikai konjunktúra van jelenleg az országban.

Bevezetésképp elmondta, hogy a 2024-es főszezon minden várakozást felülmúlt, soha ennyien nem utaztak Magyarországon, mint idén nyáron, és soha ennyi honfitársunk nem nyaralt az ország belül és soha nem látogatott ennyi külföldi turista az országba. Számos magyar engedhette meg magának a külföldi pihenést, ennek megfelelően nőtt a charter járatok száma is.

A repülőtér forgalma augusztus végéig Európában a Top 3-ban végzett, ekkora növekedést csak Róma tudott felmutatni. Júliusban és augusztusban közel 7 millió turista érkezett magyarországi szálláshelyekre, ez 9 százalékkal több, mint a tavalyi 3 százalék, és a bővüléssel 18 milliós új rekordot állított fel a vendégéjszakák száma.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Fotó: SZT

Szárnyal a reptér és a repülős utazások

Elmondta, soha nem utaztak ennyien légi úton, mint idén, egészen augusztusig elérte a reptér a 11,5 milliós utasszámot, és úgy tűnik, hogy 17,5 milliós utasforgalommal tudják majd zárni a 2024-es évet, ami egymillióval magasabb szám, mint a csúcsévnek tartott 2019.

Kiemelte, hogy látható már, hogy rendeződött a repülőtér forgalma a HungaroControl átrendezése nyomán, majd hangsúlyozta azt is, nagy fejlesztések vannak a cargo esetén. Már itt is látszik, hogy a 2024-es év végére elérjük a 270 millió tonna cargo forgalmat, tette hozzá.

Kilőtt a magyar turizmus

Légi úton a legnagyobb számban az Egyesült Királyságból, Spanyolországból, Olaszországból és Svájcból érkeztek hozzánk, összességében továbbra is Németországból érkeznek legtöbben az országba. A legnagyobb utasszám növekedés Olaszországból, Spanyolországból és Svájcból volt, ennek is köszönhető a reptéri számok megugrása.

A légikikötők tekintetében jelentős forgalom volt a ki és beutazók körében, 21,4 százalékos növekedés volt 2019-hez képest, míg a járatok kihasználtsága 84,9 százalékos volt a januártól augusztusig terjedő időszakban.

Az utasbiztosítások számai alapján a magyarok főleg Horvátországba utaznak, idén az év első nyolc hónapjában 11 százalékkal többen utaztunk és utazunk még most is, illetve olasz, görög, spanyol és osztrák desztinációkra is jelentős számú a magyar kiutazás.

Szinte minden jelentősebb célország tekintetében növekedés látható a többnapos utazási kiadások kapcsán, és nagyon erős volt a foci-Eb és az olimpia hatása. A magyarok külföldön elköltött utazási kiadásai 27 százalékkal nőttek éves alapon az év második negyedévében.

Soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az országhatáron belül és soha nem láttunk ennyi külföldi turistát

- hangsúlyozta a tárcavezető. Ami a beutazó szektort illeti, a külföldi turisták által támasztott erős kereslet mellett újra élénkülni látszik a belföldi turizmus. Nyáron 3,7 millió belföldi és 3,1 millió külföldi vendég volt.

Budapest vendégéjszakák számának tekintetében 12,2 százalékos emelkedést tud felmutatni, az összes beérkezett turista közül a legtöbben német, lengyel, cseh, szlovák, ők azok, akik nem légi úton érkeznek az országba.


Fotó: SZT

Egyre több a kínai és a török beutazás

A Balatonnál január és augusztus között az előző évhez képest 3,9  százalékkal, 2019-hez képest 5,9  százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. A teljes külföldi beutazószámban a németek és a lengyelek után egyre több a kínai és a török turista, akik január és augusztus között többen érkeztek, mint tavaly egész évben, vagyis számottetvő a növekedés. Ez azért is jó - mondta - mert azok a turisták, akik Németországból, Egyesült Államokból és Kínából érkeznek, lényegesen többet költenek, mint a többi külföldi országból érkezők.

Nagy Márton elmesélte, nyár végén találkozott a kínai turisztikai miniszterrel, aki elmondta, hogy mi fontos a kínai turisták számára. Kiderült, nagyon érdekli őket a magyar történelem és kultúra, a Habsburg kultúra és főképp csomagokban gondolkoznak, valamint a kínai turisták már nem kártyával, hanem a telefonjukon található QR kóddal fizetnek, sokat vásárolnak, és azt csomagküldő szolgáltatásokkal azonnal hazaküldik.

Elhangzott még, a hazai szállodák kapacitáskihasználtsága az egyik legmagasabb, bőven 75 százalék felett volt 2024 júliusában, ami egy százalékponttal magasabb, mint a korábbi évben. Amivel nem állunk jól és például Prágához képest el vagyunk maradva, az a 3 és 4 csillagos szállodák.

A turisztikai szálláshelyek forgalmában 14,9 százalékos emelkedés volt tapasztalható 2024-ben, az éttermek tekintetében 15 százalékos a növekedés.

SZÉP-kártyáról tavalyhoz képest 3,7  százalékkal költöttek többet a magyarok, emelkedtek a feltöltések is, amihez képest  viszont - ismerte el Nagy Márton – költhettünk volna többet is.

Összefoglalásképpen elhangzott, hogy Budapest Európa egyik legkeresetebb úti célja. Az országban továbbra is a német turisták dominálnak, de növekszik a keletről érkezők aránya a Magyarországra látogató külföldiek között. Emelkedik a belföldi turizmus - soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az országhatáron belül.  A szektor már most a GDP több, mint 12 százalékát adja, a központi költségvetés bevételeinek is több, mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezi.


KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.
Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást 

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.