Nagyon ráfér a hírverés az Andrássy úti luxusboltokra

Alig akad köztük nyereséges - írja a Napi.hu.

A táskaárus Louis Vuitton vitte el a pálmát. A legendás francia táskagyártó üzletében ugyanis szinte mindig tucatnyi turista látható, a forgalom azonban évek óta stagnál. A tavalyi 1,2 milliárdos forgalom szinte forintra megegyezik a 2012-es és 2011-es bevétellel, és a nyereség sem gigantikus, az adózás előtti eredmény 135 millió forint volt 2013-ban. 

Hasonlóan alakulta Gucci forgalma 44 milliós veszteség mellett. A német Max Mara márkaboltja - a Dorottya utcai üzlettel együtt - 562 milliós árbevételhez jutott, amihez 99 milliós nyereség társult. A magyar tulajdonú Zegna márkabolt évek óta 180 millió forint körüli árbevételt és szerény nyereséget tud felmutatni.

A Gattyán György által grundolt z Il Bacio di Stile a 2013-as évet 475 millió forintos árbevétellel és 2,15 milliárdos veszteséggel zárta. Igaz, csak ősszel nyitottak, így a mérleg nem teljes üzleti évet tükröz és a gigantikus veszteségben a beruházás kiadásai is benne vannak. 

Nehéz ugyanakkor megítélni, felmérni a külföldi tulajdonban levő luxusboltok - Boggi, Breitling, Perla, Vertu - forgalmát és teljesítményét, hiszen ezek adatait nem találni a hazai céginformációs rendszerekben. Ugyanez vonatkozik az anyacég tulajdonában lévő üzletekre - Burberry, Monclers TAg Heuer - is.


 Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen

Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen 

Új távokkal és felejthetetlen hangulattal ünnepelte 18. születésnapját a BSI kerékpáros eseménye.
Enyhítik a száj- és körömfájásjárvány korlátozása miatt hozott intézkedéseket

Enyhítik a száj- és körömfájásjárvány korlátozása miatt hozott intézkedéseket  

A korlátozáson kívüli területeket érintik a változások.
Ismét ellepték világszerte ismert influenszerek hazánkat

Ismét ellepték világszerte ismert influenszerek hazánkat 

Látogatásuk három napja alatt 22 helyszínen, 30 hazai szolgáltató segítségével mutatják meg hazánk élményeit.
A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.