Az Art and Antique mára a hazai műkereskedelmi szezon legjelentősebb nyitányává vált. A szervezők hangsúlyozták: a rendezvény az elmúlt nyolc év kihívásai – világjárvány, háborús helyzet, gazdasági bizonytalanság – ellenére megerősödve érkezett el idei kiadásához. A kínálatban festmények, fotók, szobrok, ékszerek, órák, szőnyegek és bútorok sorakoznak, 10 ezer forintos tételektől a több tízmilliós műkincsekig.
Fotó: Art and Antique
A szerdai sajtótájékoztató alkalmával hallhattunk néhány szenzációról is. Például a Központi Akvárium standján egy valódi történelmi ritkaság lesz látható: az Amerikai Egyesült Államok összes elnökének saját kezű aláírását tartalmazó dokumentumgyűjtemény. A hivatalos kinevezésektől a személyes levelekig terjedő kollekció értéke 145 millió forint – és teljessége miatt ma már szinte megismételhetetlen vállalkozásnak számít. Ugyanitt megtekinthető József Attila saját kezű karácsonyi üzenete is, amelyet első szerelmének írt.
A Kálmán Makláry Fine Arts standon pedig, mint hallhattuk, két nemzetközileg is elismert magyar származású festő, Csernus Tibor és Sándorfi István eddig nem látott művei megtekinthetők. A klasszikus és modern határán egyensúlyozó alkotások igazi különlegességnek ígérkeznek a gyűjtők számára.
A grafika és reklámtörténet rajongói számára pedig igazi szenzáció, hogy a Budapest Postre Gallery bemutatja a Zwack gyár legendás, „hajótörött emberes” Unicum-plakátjának eredeti, 1909-es verzióját – egy olyan darabot, amelyet eddig leginkább csak reprodukciókból ismerhet a közönség.
Fotó: Art and Antique
Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti igazgatója szerint az Art and Antique rendezvény mára egyértelműen a műkereskedelmi évad nyitánya. A decemberi aukciók és év végi hajrá után ez az első nagy találkozási pont, ahol a szakma két hónapnyi csendesebb időszak után újra együtt mutatja meg, mivel készült az új évre. Számára a vásár nemcsak üzleti esemény, hanem fontos szakmai és emberi találkozó is: alkalom arra, hogy kezet fogjon a kollégákkal, megnézze, ki milyen irányba mozdult, milyen új utakat keres. Úgy látja,
a rendezvény évről évre színesebb és sokrétűbb, valódi keresztmetszetét adja a magyar műkereskedelemnek a klasszikus és antik tárgyaktól a kortárs művészet legfrissebb törekvéseiig. Nemcsak festészet jelenik meg, hanem számos műfaj és kísérlet, új galériák lépnek színre a régiek mellett, miközben az összkép színvonala folyamatosan emelkedik – köszönhetően annak, hogy minden résztvevő tudatosan készül erre az „antré”-ra.
Az Art & Antique egyik meghatározó szponzora az Art & Antique Alapkezelő Zrt. mögött álló cégcsoport, az Equilor, amely 2006 óta tudatosan építi vállalati műgyűjteményét, hallhattuk Gereben Katalintól, a támogató cégcsoport képviselőjétől. Úgy vélik, hogy egy tőkeerős vállalatnak nemcsak gazdasági, hanem kulturális felelőssége is van. Három éve hivatalos támogatóként állnak a vásár mögött – a téli, a balatonfüredi és az őszi kortárs esemény esetében is –, és más művészeti projektekben is aktívan részt vállalnak. Az idén 20 éves gyűjtemény jubileumát a jelenre fókuszálva ünneplik: standjukon az elmúlt évek friss szerzeményeit mutatják be, ezzel is jelezve, hogy elkötelezettségük a kortárs értékteremtés mellett a jövőben is folytatódik.
A támogatók között idén is ott van az AutoWallis, amely a Range Rover modellek drabális eleganciájával kapcsolódik a vásár esztétikai világához, mondta dr. Pataki Zoltán, aki azt is hozzátette, nem pusztán szponzorként, hanem kulturális párbeszéd szereplőjeként is részt vesznek a négynapos eseményen.
Résztvevő galériák:
acb Galéria, Amikor Galéria, Ar2day Gallery, ARTCORE Art & Design, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Budapest Poster Gallery, Cogito Art Galéria, Csók István Galéria és Antikvitás, Dávid Galéria, Einspach & Czapolai Fine Art, Equilor Wealth Office, Erdész Galéria, Faur Zsófi Galéria, Földvári Books, INDA Galéria, Initio Arts and Design, K Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kilim Szőnyeg, Kisterem Galéria, Kordás Galéria, Központi Antikvárium, Lumas Galéria, Medgyessy-Kovács Galéria, Moró Antik Galéria, NACO, Nagyházi Galéria és Aukciósház, NÁSFA Antik Galéria, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves Kor-Társ Galéria, Noble Art Nexus, November Galéria, Ódon-Fon Antiques & Prop House, Opera Antikvitás, Orgona 22 Galéria, Primtex&Bernabo Art-Furniture, ProArt Frame, RCB Random Contemporary Budapest/Balaton, Rechnitzer Galéria, Roland Gyetvai Works of Art, SCH-Galéria, SVD Ékszer, Szikra Galéria, The Space Gallery, TOBE Gallery | TOBE Project, Viltin Galéria, Vintage Galéria, Virág Judit Galéria, Woodelier, WOP Galéria Budapest
A vásár nemcsak gyűjtőknek szól: ingyenes tárlatvezetések várják az iskolás és egyetemi csoportokat, a látogatók között pedig értékes aranyékszert sorsolnak ki a BÁV Zrt. felajánlásaként.
Az Art and Antique február 26. és március 1. között látogatható, szombaton hosszabbított, 21 óráig tartó nyitvatartással.