Nem csalás, nem ámítás: megabulit rendeznek Szegeden!

Ha nem is az eredeti időpontban, hanem ezúttal később, de augusztus 20-án tartják a legnagyobb hazai retrobulit, a szegedi Deja Vu Fesztivált.

„Az elmúlt három-négy napban több száz levelet és üzenetet kaptunk arról, kizárt, hogy az idei év Deja Vu Fesztivál nélkül teljen el”, mondta Kovács Ádám fesztiváligazgató. „Őszintén bevalljuk, az április 30-i kormányinfot követően majdnem minden reményünk elszállt”, tette hozzá.

Most azonban már biztos, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt fél év megfeszített munkája és az idei, rövidített fesztiválszezont is a Deja Vu Fesztivál nyitja Dél-Magyarországon. Az új időpont 2020. augusztus 20-21-22, erre a dátumra érvényesek az eddig megváltott jegyek, a helyszín, mint már megszokott az extrém helyzetekben, idén is a szegedi Postás Sportpálya lesz.

Részletes információk és program néhány napon belül a  rendezvény Facebook oldalán található.

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.