Nem gond, hogy kire hagyjuk az állatokat, ha utazunk

Országos jelenlétet, ezt követően külföldi piacra lépést is tervez a PetWiseCare Kft., amely hobbiállatokra vigyázók közvetítésével foglalkozik - közölte a cég az MTI-vel.

Piller Pálma, a PetWiseCare tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy a vállalkozás létrehozásának ötletét állatorvosi tapasztalataiból merítette. Munkája során azzal szembesült, hogy a hobbiállattartók számára gyakran nehézséget okoz, hogy szükség nincs kire bízniuk állatukat, például ha a gazdi elutazik, vagy esetleg betegség miatt időszakosan nem tudja ellátni kedvencét. Külön problémát jelent hozzáértő és megbízható személyt találni, amikor speciális ellátást igénylő idős vagy beteg kisállatról van szó.

Kiemelte, hogy a PetWiseCare programban csak olyan "állatszitterek" vehetnek részt, akik teljesítik az állatorvosok által tartott online képzést követő vizsgát. A 2022-ben indult projekt nagy érdeklődés mellett működik, jelenleg 60 szitterrel dolgoznak nyolc nagyvárosban: Budapesten, Győrben, Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Debrecenben, Gyöngyösön és Siófokon. Céljuk a teljes hazai lefedettség, majd a külföldi terjeszkedés, szeretnének piacvezetővé válni ezen a területen - közölte a cég vezetője.

A szolgáltatás iránti megnövekedett igény alátámasztására idézte az Állatorvostudmányi Egyetem kutatását, amely szerint a koronavírus-járvány ideje alatt a kutyatartók száma jelentősen megugrott. Míg 2018-ban a háztartások 36 százaléka tartott kutyát, addig 2021 nyarán már az 50,4 százaléka. A gazdával rendelkező kutyák száma Magyarországon jelenleg meghaladja a 2,8 milliót.

A PetWiseCare korábban részt vett a K&H startupoknak szóló inkubátorprogramjában, emellett a vállalkozásba korábban három angyalbefektető is beszállt. Legutóbb Balogh Péter vállalkozótól kaptak támogatást - ismertették.
A kapott befektetéssel megkezdik egy applikáció fejlesztését, de a valódi cégfejlesztés mentorálási folyamattal valósul meg - mondta a vállalkozás képviselője az MTI-nek.
Az idei terveik közt szerepel egy online kisállat profil, oltás emlékeztető és kisállat napló funkciók továbbfejlesztése.

Forrás: MTI


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.