Nemzetközi szintre lép a Budapest Contemporary

Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát. Szeptember 26-29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár mellett két napos művészeti konferenciával, felnőtteknek és gyermekeknek szóló edukációs programokkal és tárlatvezetésekkel is készülnek a szervezők.

 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár rögtön az indulása évében, 2023-ban berobbant a hazai kortárs szcénába. Az eseményt azzal a céllal hozta létre Tausz Ádám főszervező, hogy a BCT idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon. Mindez sikerült is, hiszen 2024-ben a 30 hazai galéria mellett 12 nemzetközi vendég galéria is tovább emeli az esemény színvonalát.   

„Átfogó képet szeretnénk adni az érdeklődőknek a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. Fontos célkitűzésünk, hogy csak minőségi alkotások és galériák jelenhessenek meg, ezért a rendezvény magas színvonaláról szakmai bizottság gondoskodik. A résztvevőknek komoly szakmai kritériumoknak kell megfelelniük”

 - mondta el Tausz Ádám. A főszervező nevéhez fűződik többek között a kultikus Art and Antique Budapest kiállítás és a nagysikerű Füred Art Week is. 

A kortárs művészeti seregszemlét szeptember 26-29. között rendezik meg a Bálnában
A kortárs művészeti seregszemlét szeptember 26-29. között rendezik meg a Bálnában
Fotó: BP Contemporary/Csenki Bianka

A Budapest Contemporary az a hely, ahol az érdeklődők ízelítőt kapnak abból, hol jár most és hova tart a hazai és európai kortárs művészet. Találkoznak egymással a galériák, a művészek, a gyűjtők és a nagyközönség, információt cserélnek egymással és inspirációt merítenek. A rendezvényen néhány tízezer forintba kerülő minőségi műtárgyakat éppúgy találnak a vásárlók, mint nagy értékű, több milliós alkotásokat.

A programot tovább gazdagítja idén egy két napos konferencia a művészet és a business kapcsolatáról, és lesznek exkluzív tárlatvezetések is.

A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel.

Az Axioart felületén lehet majd licitálni az árverésen, a befolyt összeget az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők. 

Résztvevő galériák: acb Galéria, Ancora Contemporary Gallery, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art & Photography, Faur Zsófi Galéria, Galeria Neon, Gallery East of Eden, Heart and Cherry, Horizont Galéria, Horn Péter Gyűjtemény, INDA Galéria, Initio Arts & Design, Kálmán Makláry Fine Arts, KÉPEZŐ Galéria, Kisterem, Modern Műtár, Molnár Ani Galéria, NACO, Nemes Galéria Budapest, ResidentArt, Rechnitzer Galéria, Szikra Galéria, The Space Contemporary Art Gallery and Management, TOBE Galéria, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art Kortárs Művészeti Galéria


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.