Best practice lett a magyar fenntartható desztinációmenedzsment program

Az elsők között jelent meg a fenntartható turizmus fejlesztése érdekében létrejött Future of Tourism Coalition best practice gyűjteményében a 10 hónap - 10 kihívás desztinációmenedzsment program.

A program modelljét és módszertanát az Innotime Hungary Kft dolgozta ki a veszprémi önkormányzat, valamint a helyi turisztikai szempontból kiemelt intézmények bevonásával valósult meg az EKF felkészítési programjaként.

A Future of Tourism Coalition a COVID idején jött létre hat nemzetközi fenntartható turisztikai szervezet kezdeményezésére annak érdekében, hogy a járvány után a turizmus már a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot egyaránt figyelembe véve indulhasson el, illetve a jövő turizmusáért dolgozó szervezetek, turisztikai vállalkozások megfelelő szakmai háttérrel, tudással rendelkezhessenek annak érdekében, hogy a turizmus ellenállóbb legyen a válságokkal szemben.

Ennek érdekében 13 fenntarthatósági irányelv került megfogalmazásra. A koalícióhoz mára sokszáz partner kapcsolódott a világ minden pontjáról - állami, fővárosi és egyéb nagyvárosi turisztikai szervezetek, ökoturisztikai térségek, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek, turisztikai egyesületek és alapítványok, turisztikai szolgáltatók, sajtóorgánumok, startup befektetők, stb. - olyan szervezetek, akik számára fontos, hogy a turizmus ellenállóbb legyen a természeti katasztrófákkal, gazdasági és társadalmi változásokkal szemben.

Az aláírók hisznek abban, hogy az ellentmondás a turizmus és a fenntarthatóság között leküzdhető, viszont ehhez a korábbinál sokkal tudatosabb fejlesztési és látogatómenedzsment modellekre van szükség. Ezáltal a ma turistái és a következő generációk már regeneratív, fenntarható módon élhetik majd meg a turizmus élményét. A Future of Tourism Coalition 2022 nyarán indította el azoknak az innovatív jó gyakorlatoknak a gyűjtését, amelyek példaként szolgálhatnak a fenntartható turizmus fejlesztése érdekében.

A legjobb projekteket a koalíció honlapján mutatják be. Ahogy ők fogalmaznak:

“A Future of Tourism Coalition minden hónapban olyan inspiráló történeteket emel ki, amelyek életre keltik a turizmusról alkotott közös víziónkat.”

A best practice-ek publikálása nemrég indult el. Ezért is hatalmas eredmény, hogy a hosszú távú társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot egyaránt támogató 10 hónap - 10 kihívás desztinációmenedzsment modell az elsők között kerülhetett fel a világ jó gyakorlatainak gyűjteményébe.

A jó gyakorlatok gyűjteménye ide kattintva érhető el: https://www.futureoftourism.org/blog

Forrás: Innotime Hungary / Turizmus Online


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.