Nívós programok 2023-ban a Magyar Zene Házában

Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás.

Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna, a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások - mondta el az intézmény várható programjait bemutató, csütörtöki sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató. "Olyan sok mindent elértünk, amit nem is mertünk remélni" - fogalmazott, hozzátéve: megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót, köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik. A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül. Az adventi időszakban Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán, majd a különleges tér első gyerekeknek szóló programjában Berg Judit Lengemeséje kel életre. A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is - közölte.

Horn Márton intézményigazgató elmondta: januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz. A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat, az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat. Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül, az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le. A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is - harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be -, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek. Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming, itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.

A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig - Méhes Csaba pantomimművész segítségével - az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget. Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül. A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is. Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet, míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd - közölte Halmos András.

Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet. Batta András Szubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül. A Rutkai Bori Banda Furfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban. A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével. A Magyar Zene Háza zenepedagógiai foglalkozásain a nyitás óta már több mint kétezer diák vett részt; 2023-tól ezeknek a programoknak a tizedét látás- és hallássérült iskolás csoportok számára tartják fenn - mondta el Severinghaus Artemisz.

Forrás: MTI


Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.
Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről 

A lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését.
FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről

FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem elismert szakértői, és iparági vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lehetne elősegíteni a vidéki turizmus fejlődését és sikerességét a képzések révén.
Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor

Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor 

A főváros egyik legextrémebb drónshowja következik október 11-én 19:30-tól.
Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI

Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI 

Hetvenöt éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.