Országjáró turnéra indul a cirkusz

Országjáró turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata csütörtökön. Ifjabb Richter József cirkuszigazgató és artistái idén 20 hazai városban szerepelnek Lendület című gálaműsorukkal.

A Magyar Nemzeti Cirkusz hétfői közleménye szerint a 31. szezon premier előadását március 20-án Budapesten, a Pólus Center mellett felállított óriás sátorban tartják, ahol március 23-ig állomásozik a társulat. Budapest után kelet felé indulnak, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lépnek fel. Az év hátralévő részében több mint 200 alkalommal tekintheti meg műsorukat a közönség, írja az MTI.

„A párizsi Cirque d’Hiver-ből érkezett hozzánk egy artistapáros, akik technikás perzs és egy tüzes levegőszámot mutatnak be”

- mondta, hozzátéve, hogy az új műsorukban is előkelő helyet kapnak a gyerekek kedvencei: a pónilovak és a kiskutyák.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nemzetközi állatvédelmi irányelveket követve a Magyar Nemzeti Cirkusz 2022-ben kivonta vadállatait a cirkuszi munkából, így a társulat csak háziállatokkal lép fel a turné során.


Fotó: Magyar Nemzeti Cirkusz

Kitérnek arra is, hogy március 26-án a Richter cirkuszdinasztia történetét bemutató időszaki kiállítás nyílik a Nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjteményben. A Porondtól a Safari Parkig című tárlat a cirkuszművészet világába kalauzolja a látogatókat, bemutatva a Richter család 200 éves örökségét.

A március 26-tól október 31-ig látogatható nagykőrösi kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a múltat, hanem a jelen cirkuszművészetét is bemutatja, kiemelve a Richter család szerepét a műfaj megőrzésében és megújításában – áll a közleményben.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.