PM: válsághelyzetben is támogatjuk a településeket

A pénzügyminiszter szerint a kormány szívügye, hogy Tiszafüred és a Tisza-tó térsége fejlődjön. 

Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán tartása - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Tiszafüredi Halasnapok megnyitójával egybekötött Város napi díjátadó ünnepségen.

Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország kormánya, ahogyan eddig, ezután is partnerként tekint majd a településekre, szívügyének tekintik, hogy Tiszafüreden és a Tisza-tó egészén fejlesztések valósulhassanak meg.
Felidézte, hogy 38 éve nyilvánították várossá Tiszafüredet. Megemlítette, hogy 2018 és 2022 között csaknem 7 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Tiszafüreden, megújultak létesítmények, az infrastruktúra és új szolgáltatások jöttek létre. A város, amely a "Tisza-tó fővárosává" vált, elnyerte az Év turisztikai települése címet is - tette hozzá a tárcavezető.

 

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: azért dolgoznak, hogy az 1984-ben várossá nyilvánított Tiszafüred a huszonegyedik században is méltó legyen városi rangjához, élhető városa legyen a Tisza-tónak. Az elmúlt években elért eredményekre joggal lehetnek büszkék - mondta és felsorolta a megvalósult fejlesztéseket. Beszélt arról is, hogy ismét csaknem 2 milliárd forint értékben nyújtottak be új pályázatokat további fejlesztésekre, amelyből sok már zöld jelzést kapott. Ennek köszönhetően folytatják majd többek között a belváros felújítását, a középületek energetikai korszerűsítését, az óvoda és a bölcsőde, illetve az egészségügyi rendelő további fejlesztését. 

A rendezvény végén Város Napi díjakat adtak át. Díszpolgárrá avatták Tóth Tibort, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját, és  Beranek László Győző belgyógyász, reumatológus, fizioterápiás szakorvost. 

A július 7. és 10. között zajló Tiszafüredi Halasnapok díszvendége idén ismét Debrecen, miután egyre több debreceni tölti szabadidejét a Tisza-tónál. 

A halasnapok rendezvénysorozata a változatos halételekre épül. Szombaton rendezik meg az V. Tiszai Halételek Fesztiváljának főzőversenyét a Halas téren. A főzőversenyre az alapanyagokat a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja a résztvevők számára. Hegedüs Gábor ügyvezető szerint a Tisza-tó vonzerejét mutatja, hogy évente 130 ezer horgásznappal számol a Sporthorgász Kft., az oda járó horgászok mindig halban gazdag fogással térnek haza, az összmennyiség eléri a 200 ezer kilogrammot. A kifogott ragadozóhalak vonatkozásában, különösen a harcsa esetében, toronymagasan vezet a Tisza-tó Hegedüs Gábor szerint. 

Az idei Tiszafüredi Halasnapokra hét helyszínen több tucat zenei, kulturális, sport- és gasztroprogrammal várják az érdeklődőket. Koncertet ad többek között Pápai Joci, Caramel, Nótár Mary, a Vad Fruttik, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif és a TNT is. Rajtuk kívül fellépnek a szolnoki szimfonikusok és több művészeti együttes is. A négy nap alatt kirakodóvásár is lesz, ahol több mint száz kézműves és helyi termékes kínálja portékáját.

Szombaton a főzőverseny mellett PikNik Mozival is várják a kikapcsolódni vágyókat. Vasárnap a Halas téren "Tudj többet - Élj jobban!" - Közlekedésbiztonsági oktatóprogramot szervez a Kulturált Közlekedésért Alapítvány. Hétvégén Strandfoci Tornát is rendeznek a szabadstrandon. A gyerekeket játszóházzal, gyermekkoncerttel várják.

A helyiek városkártyával ingyenesen látogathatják a rendezvény valamennyi helyszínét. 

A Tiszafüredi Halasnapok története több mint négy évtizedre nyúlik vissza. Az első halas "népünnepélyt" 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja.

Forrás: MTI


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.