Programokkal, kiállításokkal, előadásokkal újul meg a ferihegyi Aeropark

Közösségi tér, interaktív múzeum válhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett működő Aeroparkból, ahova minden héten érdemes lesz visszatérni - mondta Samu Ádám, az Aeropark üzemeltetője, a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (LKK) szóvivője az MTI-nek adott interjúban.

A parkot áprilisban vették át, hogy felélesszék a lepusztult területet, és az ott látható eszközöket. "Egy rozsdaette ékszerdoboz volt ez, ahol hatalmas értékek voltak, de nagyon rossz állapotban és elhanyagolt környezetben" - mondta Samu Ádám. A hajtóművek, repülőgép-alkatrészek elszórva voltak a területen, a gépek és a terület karbantartására az előző üzemeltető alig költött, évtizedek óta nem mosták le a gépeket, egy marshaller kocsit, két vontatót, egy minibuszt és rengeteg repülőgép-alkatrészt félig befedett a föld.

A múzeumok éjszakájára pár hét alatt sikerült ismét látogathatóvá tenni a parkot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Budapest Airport segítségével - tette hozzá.



A közelmúltban egy kanadai cég megvette a Malév csődje után a repülőtéren tárolt, hosszú távú járatok teljesítésére használt Boeing 767-200-ast, amelyet szétbontottak, de az Aeroparknak sikerült megszereznie a gép függőleges vezérsíkját, amelyen a Malév logója látható. Samu Ádám elmondása szerint szeretnék megszerezni a szétszerelt repülőgép Ferihegyen tárolt üres törzsének első részét is. Visszafestenék rá a Malév logót és előadótermet alakítanának ki benne, ami jól illeszkedne az üzemeltetők által már egy éve végzett repülőtér-látogatások programjába is.

Terveik szerint legalább minden második hétvégén lesz program a parkban: előadásokat tartanak majd ismert szakértők a repülésről, légiforgalmi irányításról, repülőtér-üzemeltetésről, de már most látogatható egy maléves repülőgép-modellekből, egyenruhákból álló kiállítás, illetve üzemel a repülőgép-szimulátor is. Ezzel kapcsolatban Samu Ádám jelezte: egy élethű Airbus A320-as szimulátort szeretnének a parkban kialakítani.

Samu Ádám beszélt arról is, hogy szeretnének szerezni egy Boeing 737-est, amelyet Malév színekre festenének, mert az egykori nemzeti légitársaság ezen ikonikus típusa hiányzik a parkból. A Malév felszámolója által hirdetett Canadair CRJ200-as drága, Fokker 70-es pedig alig repül már, külföldről pedig nagyon drága bármilyen gépet szerezni - tette hozzá.

Ezen kívül idővel másik két géptípust, a LET L410-esét és az Antonov An-26-osát is be szeretnék mutatni a parkban, ezekből Magyarországon még található néhány darab. Elmondása szerint mindez a park a korábbi üzemeltetés adatai szerinti 30-40 milliós bevételeiből és a támogatóiknak köszönhetően finanszírozható. Tervezik azt is, hogy a jövőben egész évben látogathatóvá teszik a parkot.

Forrás: MTI


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.