Régi szokásokkal űzik a telet Panyolán

Nagykászoni bikaütés, szalmaégetés, panyolai lyánykikéréstől a menyasszonytáncig. Közben egész nap disznótoros ételek, farsangi fánk, egyéb finomság. Táncház a Tükrös Zenekarral.

Az ötutcás kis falu megtelik élettel, számos alakoskodó jelmezessel találkozhatnak Panyolán, akik incselkednek, játszanak – beleélve magukat a szerepbe. Medve, gólya, kecske, pulyaszedő, cigányasszony, tallas zsidó, sirató férfiak és nők. Ilyenkor felcserélődnek a szerepek, mint hajdanán, az 1965-ös televíziós forgatáson és az Ujváry Zoltán professzor könyvében olvasott oldalakon. Néptáncosok ropják a táncot, népzenészek húzzák a muzsikát egész nap, a felvonulás programjait pedig népi jelenetek színesítik.


Fotó: panyolafeszt

A szervezők déltől várják a nézőket, felvonulókat muzsikaszóval, disznótoros falatokkal, majd 14 órától a közös programokkal, mellyel a helyiek és a vendégek együtt élik át ezt a régi népszokást, amelyet hajdanán a nagyszülők, ükmamák és papák téli estéken a fonóban idéztek meg.

„Minden évben farsang idején idézzük fel a Szamosmenti népszokást, hogy a mai gyermekek is megismerjék, átérezzék a közösség erejét, a felvonulók önfeledt játékát, hogy majd tovább tudják adni az utánunk jövő nemzedéknek”

- mondta Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, aki maga is jelmezbe bújva, pulyaszedőként incselkedik a faluba érkezőkkel, viccelődik a gyermekekkel.

„Büszkék vagyunk arra, hogy immáron tizenegyedik alkalommal mutatjuk meg szatmári szokásunkat és harmadik alkalommal tartanak velünk a nagykászoniak, akik az ottani hagyományokat hozzák el nekünk. Összeköt minket a Szamos, a határokat elfeledve élő örökségünket tudjuk közösen népszerűsíteni. Fontos, hogy évről évre egyre több települést, civil szervezetet szólítunk és vonunk be a közös játékba.” – tette hozzá.


Fotó: panyolafeszt

Idén több szomszédos településről, a vármegyeszékhelyről is érkeznek a faluba. A falu utcáin végigvonulva több megálló alkalmával láthatunk egy-egy népi jelenetet vagy táncos produkciót. Igazi látványosság a nagykászoni bikaütés és szalmaégetés. A panyolai lakosok idén falusi lakodalmas jelenetekkel mulattatják a közönséget, a lyánykikéréstől a menyasszonytáncig felidézve a régi falusi lakodalmas szokásokat. Közben egész nap disznótoros ételeket, farsangi fánkot, egyéb finomságokat vásárolhatnak az ideérkezők. 


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.