Vendégmágnes a Tokaj-hegyaljai Nyár

A nyár első hónapjában közel száz különböző gasztronómiai, zenei, kulturális és természetjáró eseményre látogattak el a hazai, minőségi kikapcsolódásra vágyók az ország minden pontjáról. A régió a szüretig kínál olyan színvonalas eseményeket, mellyel bebiztosítja helyét a hazai fesztiváltérképen - tájékoztatták lapunkat a szervezők.

Idén először alakul át a Tokaj-Zemplén régió kora nyártól a szüretig tartó rendezvénysorozatok otthonává, ahol a könnyűzenei és kulturális események mellett, a gasztronómia és a természetjárás is fókuszba kerül. Ezzel a térség az eddig megszokott és új nyári rendezvények igazi tűzfészkévé nőtte ki magát, rögtön az első évben. A számtalan lehetőséget a szervezők az eseménysorozat új honlapján teszik elérhetővé, a https://tokajhegyaljainyar.hu oldalon. Az érdeklődők így egy helyen tájékozódhatnak a sokszínű programok között.

A "magyar Provence"
A júniusi, szezonnyitónak számító hónapban, közel száz program közül választhattak a térségbe látogatók, akik a zenei rendezvények mellett, a hely karakterét tükröző gasztronómiai és természetjáró eseményeken is részt vehettek. A népszerűséget az mutatja, hogy eddig több, mint 25 ezren látogatták meg Tokajt és környékét. A régiós átalakulással kapcsolatban Wáberer György, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért Felelős kormánybiztos elmondta: "Ez a három hónapos eseménysorozat fontos mérföldköve annak az átalakulásnak, amellyel Tokaj-Zemplén térség erőteljesen becsatlakozhat az ország vérkeringésébe nem csak gazdasági, de kulturális és turisztikai értelemben is.".



Dűlők alatt késő őszig
A nyár hátralévő időszakában még közel 50 rendezvény több mint 300 programmal és attrakcióval várja Zemplénbe a közönséget. Olyan sztárok lépnek fel a Tokaj Fesztiválkatlanban, mint Boban Markovic, Palya Bea, Majka, Rúzsa Magdi, Richard Clayderman és Ákos. A gasztronómiai események sorában pedig a Sárospataki Borfesztivál, a Bor-Mámor Bénye, a Tolcsvai Borfesztivál, a Zempléni Fesztivál, a Mádi Furmint Ünnep, a tállyai Kerekdomb Fesztivál szerepelnek, mely sorozat zárásaként a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokra kerül sor.

Természeti értékek
A térség természeti és kulturális örökségét többek között tematikus, vezetett sétákkal hozzák közelebb a régióba látogatókhoz, de a túrázás és a környék biciklis bejárásához is nyújtanak információkat a szervezők azoknak, akik az aktív kikapcsolódást kedvelik.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.