Repülőgép-látogatás a Premio Travel és az Emirates szervezésében

A Premio Travel, a kulturális körutazások szakértője az Emirates légitársasággal közösen repülőgép-bejárást szervezett a Liszt Ferenc repülőtéren. A rövid prezentációval és ebéddel egybekötött találkozó során a Premio Travel ismertette 2016 nyári és őszi programjait, melyek esetében az Emirates kulcsfontosságú szerepet játszik. Az iroda kiemelt partnerei megtekinthették a Budapest és Dubaj között is járó, a fővárosi repülőtéren megforduló legnagyobb utasszállítót, egy Boeing 777-300-ast. 

A Premio Travel képviseletében Ráth Andrea igazgató asszony üdvözölte a kollégákat. Az Európa számos országában jelen lévő iroda kínálatát 13 ország és 17 desztináció színesíti ősztől. Nyáron többek között horvátországi vakációt és USA-Kanada körutazást érdemes foglalni náluk. A Premio tisztában van azzal, hogy az utasok sok esetben évekig spórolnak egy-egy utazásra, így megtisztelik őket azzal, hogy a színes, kulturális körutazásokhoz minőségi hoteleket, kitűnő idegenvezetést, nívós légitársaságokat garantálnak.

Az Emirates-szel virágzó együttműködést ápol a cég, a Premio Travelt nagyszámú lekötött kontingense a légitársaság egyik legnagyobb magyarországi jegyvásárlójává teszi. Jelenleg is dubaji, illetve kínai úti célok esetében a világ egyik legnívósabb légi fuvarozójával utazhatnak a Premio Travelt választók, ez nem lesz másképp az őszi szezonban sem. A bemutatón a vendégek képet kaphattak azokról az alapelvekről, melyek mind a Premio Travel, mind az Emirates alapvető értékei közé tartoznak: az elérhető luxus, a gondtalan utazás, a kiváló minőség, az utasok elégedettsége közös hitvallásuk legfontosabb pillérei.

Gál Emese az Emirates magyarországi képviselőjeként prezentálta a járat érdekességeit, jellemzőit, hogy milyen magas színvonalon, valóban luxus körülmények között utazhatnak az Emirates gépein.

A rövid bemutatkozást követően a reptérre vezetett a csapat útja, ahol bemutatkozott a Boeing 777-300-as. Már a gép mérete, impozáns megjelenése is mély benyomást keltett a látogatókban. A fedélzetre érkezve kedves fogadtatásban volt részük a résztvevőknek, ahol ki lehetett próbálni az üléseket, megmutatták, hogy hol készítik elő a stewardessek az utazás alatt felszolgált ételeket és italokat, és betekinthettek a pilótafülkébe is. Mindhárom kategórián végigvezették a társaságot: a turistaosztály, a business osztály és a First Class is sorra került.

A Premio viszonteladói hálózata folyamatosan bővül az ügyfelek és együttműködő utazásközvetítők elégedettségére. Ráth Andrea búcsúzóul kiemelte: a Premio Travel eredményességéhez a kiváló partnerek is hozzájárulnak, és az utazási irodák képviselői nem utoljára vehettek részt ilyen lebilincselő, kulisszák mögé betekintést nyújtó programon.

 


Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.