Sopronban és Zamárdiban nem zavarják fesztiválozók idén a települések nyugalmát

Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják. Nem számolnak egy másik idei nyár végi, alternatív időponttal sem.

 "Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit", áll Fülöp Zoltán fesztiváligazgató közleményében.

 

Mint írta, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.
 Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója emellett kiemelte: a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.
 "Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása", hangsúlyozta. Hozzátette: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük.
 A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.
 A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. 

 

Forrás: MTI


Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár 

Hetedik alkalommal jelentkezik a Resident Art Fair karácsonyi vására, ezúttal Allegro Barbaro címmel.
Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait

Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait 

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
A BKV ünnepi fényflottába öltözik

A BKV ünnepi fényflottába öltözik 

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Botanika – de másképp

Botanika – de másképp 

Új időszaki kiállítással vár a Modem.
Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével

Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével 

Idén immár 6. alkalommal rendezik meg ezt a különleges, kortárs művészek alkotásait felvonultató iparművészeti vásárt.
TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete

TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete 

A TKI index javult, miközben az összes gazdasági szektoré romlott novemberben.
Így lehet egy munkahely kutyabarát

Így lehet egy munkahely kutyabarát 

Amit mérlegelni kell és amit figyelembe kell venni, hogy egy munkahely kutyabaráttá váljon.
Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten

Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten 

Rekord számú résztvevővel zajlott Budapesten a 28. Nemzetközi Hajózási és Turisztikai Dunakonferencia, amelyet 2024. november 25–27. között rendeztek meg.
Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban

Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban 

Az adventi időszakban, a téliszünet idején, valamint az új év első napjaiban a legnagyobb a választék, de több szabadtéri műjégpálya a tervek szerint még februárban is üzemel majd.
Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről

Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről 

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) újabb különleges időszaki kiállítással készül a művészetkedvelők számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.