Szabályszegések sorozata vezetett a Hableány tragédiájához

Súlyos felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát a balesetért - jelentette ki Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. jogi képviselője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Az ügyvédet annak kapcsán kérdezték, hogy csütörtökön a sajtóban cikkek jelentek meg a baleset során rögzített hangfelvételről.

Sógor Zsolt elmondta, van egy hangfelvétel a parancsnoki hídról, amelyen külső hangok is hallhatók. Angolul hallatszik például, hogy "Istenem, hajó, hajó". Az is hallható, ahogy a kapitány azt kérdezi, mi történt. Egy másik állóhajó kamerája által rögzített felvételen pedig az látszik, hogy a Viking az ütközés után visszatolatott, majd ismét elindult.

Sógor Zsolt elmondta, a Viking radarja másfél perccel az ütközés előtt riasztást adott, de hangjelzése ki volt kapcsolva. A Hableányon nem volt radar, - arra a típusra nem is kell - de rádiója igen. A Viking kapitánya mégsem jelezte előzési szándékát. Ráadásul hídbejáratnál alapvetően tilos is az előzés - jegyezte meg az ügyvéd, aki szerint "szabályszegések sorozata" vezetett a súlyos tragédiához, amelyben 28-an életüket vesztették.

A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le. A férfi kifizette az óvadékot, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

 

Újabb áldozatot azonosítottak

Közben a május 29-i dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó újabb utasának holttestét azonosították. Az áldozatok keresésében részt vevő gyalogos járőrök pénteken jelentették, hogy holttestet találtak a Dunában, Makád térségében. A holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett nő a dunai hajóbaleset áldozata - közölte honlapján a rendőrség, hozzátéve, hogy a kutatásban résztvevők a Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek még egy dél-koreai utast.

 

Újrafogalmazott merülési szabályok

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) elismerésben részesítette azt a 24 ipari és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében. 15, a mentésben részt vevő búvár a legmagasabb búvárelismerést, az úgynevezett negyedik csillagot is átvehette.

Nyíri Iván, az MBSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel "újrafogalmazták a merülés szabályait", amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül. Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni, a mentésben részt vevő búvárok viszont 6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak. Szong Sun Keun, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért. Emlékeztetett arra, hogy speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben, akik magyar kollégáikkal együtt megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.

(Forrás: MTI) 


Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.
Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről 

A lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését.
FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről

FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem elismert szakértői, és iparági vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lehetne elősegíteni a vidéki turizmus fejlődését és sikerességét a képzések révén.
Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor

Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor 

A főváros egyik legextrémebb drónshowja következik október 11-én 19:30-tól.
Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI

Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI 

Hetvenöt éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.