Szállodák épülnek a budapesti fürdők mellé

Elkészült és péntektől látogatható a ferencvárosi Dandár fürdő két új szabadtéri medencéje, ezzel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) mind a hét, egész évben üzemelő fürdője rendelkezik már nyitott medencével - mondta Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója a pénteki avatáson.

A két medencét 150 millió forintból építették meg, a költségeket a társaság saját nyereségéből fedezte, a főváros ugyanis nem vonja el az osztalékot, így azt fejlesztésre fordíthatják - tette hozzá a vezérigazgató.

A szabadtéri medencék építése a cég 2010-ben indult, most záruló, rövid távú programjának volt része. A középtávú elképzelések alapján a strandokat egész évben nyitva tartó fürdőkké alakítják, míg a hosszú távú terv szerint minden fürdő mellé szálloda épül, amelyeket a BGYH üzemeltet - vázolta a terveket a vezérigazgató.

Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) főpolgármester-helyettes beszédében felidézte a Rudas és a Lukács fürdők felújítását, és említést tett a Dagály tervezett felújításáról, bővítéséről is.

Bácskai János (Fidesz-KDNP), a IX. kerület polgármestere pedig arról beszélt, hogy a Dandár fürdő a köztudatban tisztasági fürdőként él, pedig már rég nem az. Ugyanakkor viszont ez a főváros legolcsóbb családbarát fürdője, így Ferencváros is fürdővárossá vált - tette hozzá a polgármester.

Forrás: MTI


Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.
Országjáró turnéra indul a cirkusz

Országjáró turnéra indul a cirkusz 

Budapest után kelet felé indulnak, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lépnek fel.
Hihetetlen kincsek egy veszprémi könyvtárszoba mélyén

Hihetetlen kincsek egy veszprémi könyvtárszoba mélyén 

A Koller-könyvtárat a veszprémi várnegyed megújításának részeként restaurálják.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.